Az Index számolt be Hilaria Baldwin Instagram-sztorijai alapján arról, hogy néhány évvel ezelőtt Alec Baldwin meglehetősen furcsa stresszoldást alkalmazott feleségén a szülőszobában. Ez akkor történt, mikor második közös gyerekükkel, Rafaellel vajúdott az egyébként jógaoktatóként dolgozó Hilaria Baldwin.

Alec lecsittegett, amikor Rafaellel vajúdtam. Telefonált, és azt mondta, shh, nem tudtál kicsit csendesebb lenni? Amint kimondta, rájött, hogy úgy hangzott, mint egy seggfej, és lefagyott. Megkíméllek titeket a részletektől, de ezután soha többé nem mondott ilyesmit.

Baldwin humorosan hozzátette, szerinte férje azóta is vezekel az egészért, mert otthon szó nélkül elmossa a cumisüvegeket.

Az effajta sztorik vélhetően segítik a Baldwin család lelki egyensúlyának visszanyerését, hiszen mint ismeretes, Alec Baldwin október végén legújabb filmjének, a Rustnak forgatásán egy kellékfegyverrel véletlenül megölte a film operatőrét, Halyna Hutchinst.

Kapcsolódó

Először adott nagyinterjút Alec Baldwin a Rust forgatásán történt tragédia óta

A színész romokban, de őszintén válaszolt, nem került ki egy kérdést sem.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!