Alec Baldwin felesége, Hilaria Baldwin tegnap Instagram bejegyzésben közölte követőivel, hogy egy időre távol szeretne maradni a közösségi oldalaktól, de néha-néha majd bejelentkezik egy-egy fotóval, hogy mindenki tudja, jól vannak.

Sziasztok, barátaim! Közösségi oldal-szünetet tartok. Megígérem, hogy vissza fogok jönni. Szeretlek titeket, tudom, hogy aggódtok, szóval szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy időnként majd benézek, dobok egy fotót és tudatom veletek, hogy minden rendben

- írta posztjában a jógaoktató, aminek végén egy csokor jókívánsággal köszönt el követőtáborától.

A nagy távollét első körben nem tartott tovább egy fél napnál. Hilaria Baldwin ugyan nem a saját oldalán jelentkezett be, mégis kellő figyelemmel járt a megjelenése. A posztja után 12 órával ugyanis a férje egy pucér fotót osztott meg róla, amin a jógaoktató a kisbabájával látható.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alec Baldwin (@alecbaldwininsta) által megosztott bejegyzés


A kép alatt vegyes reakciók olvashatóak, ugyanis amíg egyesek szívecskeáradattal fogadták a fűben ücsörgő anyát és gyerekét, addig mások megjegyezték, hogy nem igazán értik a koncepciót, sőt. Olyan is volt, aki annyit fűzött hozzá a látottakhoz, hogy

szép kis közösségi oldal-szünet.

Hilaria Baldwin egyébként 2020 decemberében rendesen kihúzta a gyufát a publikumnál, ugyanis kiderült, hogy bár spanyolnak adta ki magát, valójában Bostonban született és egyik felmenője sem az említett térségből származik.

Kapcsolódó

"Totál kamu a nő, ahogy az akcentusa is" - egyre dagad Alec Baldwin feleségének ügye

Alec Baldwin felesége lett a téma 2020 utolsó napjaiban, ennek viszont Hilaria nem annyira örül. Vagy nevezzük inkább Hillary-nek?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!