A hurrikán a négyes fokozatot is elérte. Óránként 225 kilométeres széllökések is voltak.


Négyes fokozatú hurrikánként tombolt Florida északnyugati partvidékén a Helene, amely csütörtök este érte el a szárazföldet.

A helyi hatóságok nem véletlenül figyelmeztettek:

Az MTI szerint a Helene azóta már egyes fokozatúra gyengült, de még így is pusztít Georgiában, ahol eddig legalább három ember életét követelte.

A hurrikán helyi idő szerint este 200 km/h-s széllökésekkel közelítette meg a partokat, és végül 23:10-kor csapott le.

a légnyomás pedig 930 mbar-ra csökkent, számolt be a BBC.

A vihar középpontja várhatóan Tallahassee környékén halad el, majd tovább észak felé, még több káoszt hagyva maga után. Az érintett megyékben a legmagasabb szintű figyelmeztetést rendelték el, és az amerikai Országos Hurrikánközpont arra figyelmeztetett, hogy

A vihar első hulláma már Floridában is komoly áramkimaradásokat okozott: éjszakára több mint 900 ezer háztartás maradt áram nélkül. Eddig egy halálos áldozatról érkezett hír, de a helyzet komolyságát jól mutatja, hogy a Taylor megyei seriffhivatal olyan figyelmeztetést adott ki, amelyre ritkán van példa:

Az idei hurrikánszezon eddigi legbrutálisabb vihara történelmi pusztítást végezhet Florida északnyugati részén. A Helene várhatóan súlyos esőzésekkel és hurrikánerejű széllökésekkel halad tovább Georgia, majd Dél- és Észak-Karolina felé.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!