Szörnyetegnek nevezte és késes támadással vádolta meg az általa meggyilkolt és feldarabolt élettársát hétfői szentpétervári bírósági tárgyalásán Oleg Szokolov történész.

A 63 éves egyetemi docens elismerte, hogy egy lefűrészelt csövű vadászpuskával agyonlőtte, majd késsel-fűrésszel feldarabolta a 24 éves Anasztaszija Jescsenko aspiránst, több tanulmányának társzerzőjét.

Azt mondta ugyanakkor, hogy a nő vita közben elvesztette önuralmát, és késsel támadt rá, amikor elmondta neki, hogy a korábbi házasságából származó gyerekeivel kell töltenie a hétvégét.

Nagyon szerettük egymást. Már öt éve éltünk együtt

- vallotta a tárgyaláson Szokolov, aki azt is elmondta, hogy feleségül akarta venni Jescsenkót, és a barátainak menyasszonyaként mutatta be.

Ez a lány, aki csodálatos ideálnak tűnt számomra, szörnyeteggé vált. Féltékeny volt a gyerekeimre, nagyon agresszív lett

- állította.

Fotó: Europress / Olga Maltseva / AFP

Veszekedés közben kifordultunk magunkból. Nem értem, hogy történhetett mindez. Ilyen még sohasem történt, késsel támadt rám

- tette hozzá.

Szokolov a tárgyalóteremben zokogva tanúsított megbánást. A bíróság a rendőrség kérésének eleget téve elrendelte a tudós január 8-ig tartó ideiglenes letartóztatását.

Szokolovot szombatra virradóra fogták ki a szentpétervári Mojka folyóból, amelybe beleesett, amikor épp az áldozata testrészeinek elsüllyesztésén fáradozott. Hátizsákjában két levágott női kezet, majd lakásában egy lefejezett női holttest több darabját találták meg.

Hétfőre a Jekatyeringofka folyóból kiemeltek egy csomagot, amely szintén a fiatal nő maradványait tartalmazta. Sajtóértesülések szerint két zsákot még keresnek a rendőrök.

A tudósra 15 évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság. Sajtóértesülések szerint ügyvédei azt szeretnék elérni, hogy ebből csak hármat kelljen leülnie.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Olga Maltseva / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!