Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa nemrég a Facebookra posztolt ki egy képet, amelyen az egészségügyi dolgozókkal egy úgynevezett megbízhatósági vizsgálattal kapcsolatos nyilatkozatot akar a munkáltatójuk aláíratni. Olyan levelet kaptak, amelyben az áll: a dolgozó tudomásul veszi,


  • hogy a rendőrségről szóló törvény (Rtv.) alapján "védett állomány tagjának" minősül,
  • munkavégzése az Rtv. alapján "megbízhatósági vizsgálat" alá vonható.

A cél annak megállapítása, eleget tesznek-e a jogszabályban előírt hivatali kötelezettségeiknek. A levelekből az is kiderül, hogy ha ehhez az egészségügyi dolgozó nem járul hozzá, akkor azonnal kirúghatják.

Szabó emlékeztetett rá, a vizsgálattal az orvos/kórházi dolgozó önként hozzájárul, hogy lehallgassák a telefonját, adatokat/információkat gyűjtsenek róla, azaz ahhoz, hogy gyakorlatilag megszűnik a magánszférája.

A Magyar Orvosi Kamara a felháborodás miatt megkereste a Nemzeti Védelmi Szolgálatot. Farkas László dandártábornok azt írta nekik válaszul, hogy

Nincs ilyen előírás és nem is lesz, az Országos Kórház Főigazgatóság adminisztrációs tévedéséből ment ki a levél.

A MOK szerint az egészségügyi szolgálati jogviszony alá tartozó dolgozóknak nem kell ilyen nyilatkozatot kitölteni, nincs is jogalapja, tévedés volt a kiküldése.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!