A Telex egyik olvasója kikérte a nagypapája anyakönyvi kivonatát, mert szükség volt rá a jelentkezéshez az idősek otthonába, majd néhány hét múlva arról értesítette őket a hivatal, hogy egy sok-sok évvel ezelőtti adminisztrációs hiba miatt átjavították nemcsak a nagypapa, hanem a család többi tagjának is a vezetéknevét.

Az indoklás szerint ez azért történhetett meg, mert a nagypapa anyakönyvi kivonatának ellenőrzésekor a hivatalnak ellenőriznie kellett a dédszülő anyakönyvi kivonatát is, amikor eltérésre lettek figyelmesek.

A nagypapa annak idején családi okok miatt az anyukája után kapta a nevét. Mindenki azon a vezetéknéven ismerte őt, de körülbelül 100 év után derült ki, hogy teljesen másként anyakönyvezték őt.

A hivatal ennek nyomán közölte, haladéktalanul javítania kell a központi digitális rendszerben is, ha eltérést tapasztal a felmenők anyakönyvi kivonatában. A Telex olvasóját már csak arról tájékoztatták, hogy megváltozott a vezetékneve.

Ez nem sokkal később problémát is jelentett a számára, mert egy ingatlan-adásvételi ügynél ügyvédhez kellett mennie, ahol jelezték neki, a hivatalos iratain és a nyilvántartásban más-más név szerepel, ezért le is állították a folyamatot.

A Magyar Helsinki Bizottság a lap megkeresésére azt írta, ilyen esetekben szükség lenne egy méltányossági mechanizmusra a hivatalok részéről. Közölték,

lehet, hogy a hivatal szigorúan véve a törvény szerint járt el, de ha így van, akkor a magyar törvények nincsenek összhangban az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel, amely elvárja, hogy nyomós közérdek hiányában az államok ne avatkozzanak be ilyen önkényes módon a polgáraik magánéletébe, amelynek a névviselési jog is része.

A történet egyébként még itt sem ért véget. Miután a Telex megkereste az illetékes hatóságokat az ügyben, és bár ők választ nem kaptak, két hét múlva az olvasó levelet kapott: visszacsinálnak mindent.

A hivatal azt írta: időközben kiderült, hogy a családot mégis a korábbi vezetéknév illeti meg. Hogy ez miért történt, egyelőre nem világos, de a család nem is akar tovább foglalkozni ezzel.

MEGNÉZEM A TELJES FILMET!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!