Ez nem a politikai haszonlesés ideje. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan - közölte Áder János államfő, miután hétfőn, alig két órával az elfogadása után elrendelte a jogszabály kihirdetését.

A felhatalmazási törvényt hétfőn délután három óra előtt kevéssel fogadta el a parlament, a tartalmáról itt írtunk:

Átment a törvény, Orbán megkapta a felhatalmazást

Érvényben maradhatnak a veszélyhelyzetben hozott rendeletek, határidő nélkül. Szigorúbban bünteti a Btk. a rémhírterjesztést.

Az elnöki hivatal honlapján olvasható nyilatkozatában az államfő kiemelte: a törvény megfelel az alaptörvény előírásainak, nemzetközi szerződésbe nem ütközik, vele szemben megalapozott alkotmányos aggály nem támasztható. Az eddig megtett intézkedéseket senki nem tartotta indokolatlannak vagy a demokráciára nézve veszélyesnek, ugyanakkor az ellenzéki képviselők annak ítélték a kormány jövőbeni "korlátlan" felhatalmazását - írta az államfő, aki szerint azonban a kormány felhatalmazása nem határidő nélküli, hanem feltételtől függő, a járvány megszűnésével véget ér. Arra a felvetésre pedig, hogy korlátlan-e a kormány felhatalmazása a döntések tartalmát illetően, vagyis mindent megtehet-e a kabinet, Áder azt közölte: a kormány felhatalmazása csak a járvány megelőzésére, kezelésére, felszámolására, a káros hatások mérséklésére vonatkozik.

Az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad, a járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról - tette hozzá.

Mindannyian tudjuk, hogy még nehéz hetek várnak ránk. A védekezés kérdései tartósan az Országgyűlés napirendjén szerepelnek majd. Ezért is fontos, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet. Ez nem a politikai haszonlesés ideje

- írta Áder János.

Gulyás Gergely miniszter már korábban megelőlegezte, hogy a felhatalmazási törvény hétfő éjfélkor hatályba léphet, ha Kövér László házelnök aláírja, a köztársasági elnök pedig kihirdeti hétfőn.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!