Az elmúlt hónapokban az Európai Unió működésének talán legtöbbet emlegetett része a vétó volt. A jórészt a politikai zsarolásokkal összefüggésbe hozott eszköz lényegéről, azaz magáról a vétóról azonban eddig kevés szó esett.
Az Európai Unión belül nincs egy kártya, amelyet felmutatva valamilyen jogszabály vagy döntés egyszerűen elakad.
A vétó nem formális eszköz, hanem a döntés hiánya.
Az elmúlt időszak megmutatta, hogy pont a döntés hiánya, illetve az ezzel való visszaélés az egyik legnagyobb fenyegetés az unió számára, amely annyira kérdésessé teszi ennek az eszköznek a jövőjét, hogy ismét megkezdődött a vita arról: egyáltalán szükséges-e.
Elég ehhez az elmúlt időszak legnagyobb visszhangot kiváltó vétóit megnézni. Magyarország és Lengyelország az Európai Unió hétéves költségvetésének és a helyreállítási alapnak a vétójával fenyegetett azért, mert ezzel párhuzamosan a jogállami mechanizmusként ismert eszközt is elfogadták. És itt kezdődik az érdekességek sora. A jogállami mechanizmus elfogadásához ugyanis elég volt a minősített többség az Európai Tanácson belül. Ez a tagállamok 55 százalékának szavazatát jelenti úgy, hogy az lefedi az Európai Unió lakosságának 65 százalékát. A költségvetés elfogadásához viszont egyöntetű szavazásra volt szükség, ahol minden egyes tagországnak bele kell egyeznie abba, hogy elfogadja a következő hét év költéseit.
A vétó maga ebből a különbségből ered.
Vannak bizonyos döntések, amelyekhez mindenkinek az egyetértése szükséges, ami azt jelenti, hogyha egy tagország vétót emel, azzal egyúttal meg is akadályozza a döntést.
Pont ezért a vétó nem végleges döntés, hanem csak időleges: addig blokkolja ugyanis egy tervezet elfogadását, ameddig az érintett nem bólint rá a megszavazására.
A vétó véglegességét általában valamilyen másik időbeli megkötés okozza. Ha például a tagállamok vezetői az utolsó pillanatban nem tudtak volna kiegyezni Magyarországgal, és az ellenállás visszavonásáért cserébe nem ajánlottak volna bizonyos engedményeket, a költségvetés kifutott volna az időből, és minden évre külön kellett volna meghatározni az unió költségvetését.
Hasonló a helyzet a mostani vétóval is. Magyarország az Európai Tanácsban nem támogatta a globális minimumadó bevezetését. Ebben az esetben azt nevezzük vétónak, hogy Varga Mihály a pénzügyminiszterek tanácsában, az Ecofinben közölte, Magyarország nem fogja megszavazni a minimumadót. Ez nem jelenti azt, hogy később sem szavazhatnánk majd meg - pont ez adja a vétó politikai fenyegetését. A globális minimumadóval kapcsolatban az a probléma, hogy a legtöbb szakértő szerint július végéig van érdemi esély az elfogadására, mert utána egyrészt elfogy a lendület, másrészt félidei választás következik az Egyesült Államokban, ahol a minimumadót támogató demokraták elveszthetik a többségüket. Ha valóban át akarják nyomni ezt a tervezetet, akkor július végéig kell olyan engedményeket tenni Magyarország számára, amelyek miatt mi is hajlandók lennénk támogatni a globális minimumadó ötletét. Feltéve persze, ha valóban a politikai haszonszerzés a cél, ahogy azt a legtöbb elemző tippeli.
Épp azért tippelnek erre sokan, mert Lengyelország korábbi vétója is ezt az értelmezést erősíti. A lengyelek ugyanis eleinte ellenezték a globális minimumadó ötletét, ám amint az Európai Bizottság meg tudott velük egyezni arról, hogy mégis megkapják a helyreállítási alapból nekik járó pénzeket, azonnal visszavonták ezt a vétójukat. A jelenlegi helyzet egyébként Lengyelországnak sem rossz, mert hiába született elvi megállapodás arról, hogy megkapják a helyreállítási alap pénzeit, a gyakorlatban még nagyon sok mindent meg kell tenniük azért, hogy ez meg is történjen. Az Európai Bizottság egy hosszú listát írt a tennivalókról, amelyeket az első fizetési igazolás leadása előtt végre kell hajtaniuk.
A vétó, mint politikai nyomásgyakorló eszköz haszna akkor kezd el gyengülni, ha eltűnik mögüle a bizalom. Mint minden politikai szervezet, az Európai Unió belső működése is nagyrészt a bizalmon alapul. Ezt a bizalmat játszotta el nagyrészt Magyarország a legutóbbi vétójával, amelyben ellenezte az Oroszországra kivetett olajszankciókat. A tárgyalások menete normális esetben úgy néz ki - különösen Magyarország esetében -, hogy a várhatóan konfliktus a szavazásokat alacsonyabb szinteken készítik elő. Ez alapesetben a COREPER II nevű bizottság, amelyben az Európai Unióba delegált nagykövetek készítik elő az Európai Unió tanácsának, vagyis a miniszterelnökök csúcsértekezletének a témáit. Itt jelzik a nagykövetek, hogy melyek azok a pontok, amelyekkel problémáik vannak, és amelyeket meg kell oldani, mielőtt a csúcsvezetők összeülnek. Ha pedig csak politikai megoldás létezik a problémára, akkor előkészítik a terepet a politikusok számára.
Az olajszankciókkal kapcsolatban is nagyjából ez történt, hiszen végül politikai megoldás született a csúcsértekezleten. Ennek az eredményét tette kétségessé Magyarország azzal, hogy a politikai megállapodást követően felhozott egy újabb, kifejezetten politikai jellegű ügyet, amelyet előzetesen már a nagyköveteknek meg kellett volna oldaniuk. Ez volt Kirill pátriárka ügye. Az Európai Unió diplomatáit ez a korábbi vétóknál is jobban kiakasztotta, ebben az esetben jóval erősebben érződött a bizalom hiánya.
Ez tette különösen nehézzé Stelbaczky Tibor nagykövet dolgát is, akinek a távozásáról a Politico is írt. A lap nagyjából ugyanazt mondja, amit eddig is hallani lehetett. Stelbaczky messze a legnehezebb munkát végezte az Európai Unióban, amikor Magyarország kormányának politikáját próbálta érvényesíteni a többi tagállammal szemben. A magyar miniszterelnök szép lassan, de látványosan elhasználta őt. Pedig a nagykövetek bizottságának pont az a lényege, hogy bármilyen döntés is születik, ők másnap is találkozni fognak, és akkor is meg kell egyezniük különféle dolgokban. Ám, ha elpárolog a bizalom, ha már nem hisznek abban, hogy a másik fél betartja a megállapodásokat, akkor a megegyezésekre is egyre kevesebb lesz az esély.
Ráadásul vannak jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a magyar kormányfő esetleg újra eljátszhatja a vétót az eheti uniós csúcson. A téma ezúttal Ukrajna felvétele az Európai Unió tagjelöltjei közé, erről kell dönteniük a miniszterelnököknek. Két ország kaphat tagjelölti státuszt, Ukrajna és Moldova. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az előkészületekről szóló Twitter-posztjában viszont azt írja, hogy Orbán Viktor szerint Georgiának és Boszniának is tagjelölti státuszt kellene kapnia.
PM Orbán in EU summit preparation call with @eucopresident : UKR, MLD, GEO, BIH should get EU candidate status. pic.twitter.com/32kPIPbllP
- Zoltan Kovacs (@zoltanspox) June 20, 2022
A vétó kérdése az EU vezetését is felbolydította. Az Európai Parlament elfogadott egy jelentést, amelyben az egyhangú szavazás eltörlését kérik, és az Európai Bizottság elnöke is beszélt arról, hogy az lenne a jó irány, ha nem lenne szükség teljes egyetértésre a szavazásoknál. Ez nem új jelenség, az Európai Bizottság évekkel ezelőtt kiadott egy javaslatot, amelyben az egyhangúság fokozatos eltörlését javasolták, és Mark Rutte holland kormányfő a költségvetési vétó után írt levelében is ugyanezt hozta elő.
Rutte akkor arról írt - ami egyébként jelenleg a valódi problémának is tűnik -, hogy az Európai Unió a működésében a meggyőzésre és a ráhatásra helyezi a hangsúlyt, miközben a valódi reálpolitikára, a kikényszerítésre kellene. Ez alapvetően egy politikai-filozófiai vita, de a vétót ellenzők szerint az Európai Unió hatékonyságát és politikai fellépését csökkenti, ha akár egyetlen tagállam is lassíthatja a döntések megszületését. Ezzel az elképzeléssel azonban akad egy komoly probléma:
az egyhangú szavazás elhagyásáról kizárólag egyhangú szavazással dönthetnének a tagállamok, ám ezt valószínűleg nem fogják megtenni, hiszen egyik országnak sem áll érdekében örökre lemondania a vétó lehetőségéről.
Ez tehát azt jelenti: Magyarország minden további nélkül megvétózhatja a döntést, hogy Magyarország a jövőben ne vétózhasson meg döntéseket.
Az Európai Unió természetes fejlődésének részeként folyamatosan egyre több hatalom került az unióhoz a tagállamoktól. A Római Szerződés minden egyes módosítása ebbe az irányba mutatott, és ez valószínűleg a jövőben sem változik. Nem árt azonban megjegyezni, hogy azok az államok, amelyek most a vétó eltörlését javasolják, alapvetően olyan esetekre hivatkoznak, amelyek számukra nem fontosak. A jelenlegi tervek között a külpolitikai döntések vétójának eltörlése szerepel, a gazdasági döntéseké nem. Nyilvánvalóan azért, mert azok a tagállamok, amelyeket zavarnak Magyarország vétói, az eszközt magát saját maguk számára is fontosnak tartják.
A vétó ugyanis egy kifejezetten hasznos tagállami eszköz, és az elbukása - pusztán amiatt, mert korábban visszaélt vele a magyar és lengyel kormány - csökkentené Magyarország befolyását az unióban. Jogos kérdésként merül fel: nem lenne-e antidemokratikusabb az Európai Unió működése, ha a valódi befolyással bíró tanácsban - vétó hiányában - még inkább a nagyobb tagállamok felé tolódna el a hatalom.
Persze ennek az ellenkezőjére is hozhatók érvek, hiszen a vétó elvetése nem jelentené azt, hogy automatikusan bármit el lehet fogadni. A minősített többségnél nagyjából 15 tagország szavazatára van szükség, a szuperminősített többségnél, ami sok javaslatban előkerült, a tagországok 75 százalékáéra. Mindkét esetben blokkoló kisebbséget jelent négy tagország ellenkezése, amellyel a miniszterelnökök elé lehetne terjeszteni a problémát, ahol az esetek nagy részében el is halna minden olyan tervezet, amelyekben nincs egyetértés.
Ráadásul a tanács eddig is törekedett a teljes egyetértésre, még akkor is, ha épp nem volt rá szükség a szabályok szerint. A magyar parlamentben sem fordulhat elő olyan, hogy egyetlen képviselő meg tudna akadályozni egy előterjesztést, még az alkotmányos többséget igénylő döntések vétójához is kell egy kisebb politikai megegyezés, amellyel a képviselők több mint egyharmada megakadályozhat egy döntést.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Kedves Olvasónk!
Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.
