Miley Cyrus az Elle magazin legújabb számának címlapsztorija, ennek kapcsán pedig már szemléztük korábban azt a részét a számhoz készült interjúból, amiben biszexualitásáról beszélt.

Miley Cyrus: Továbbra is nagyon vonzanak a nők szexuálisan

Szerinte ha nyíltabb lenne a házasságáról, az emberek úgyse értenék meg.

A teljes interjúból egyébként több érdekesség is kiderül az énekesről, meg úgy arról, mit gondol a világról. Például az anyaságról, meg a társadalomról, ahogy kezeli azt, ha egy nő nem akar gyereket.

Elvárják tőlünk, hogy ellássuk emberrel a bolygót. Amikor meg nincs a céljaink vagy a terveink közt, ítélkezést és dühöt kapunk, és próbálják törvényekkel ránk kényszeríteni, még akkor is, ha egy erőszakos szituáció miatt estél teherbe. Ha nem akarsz gyereket, az emberek sajnálkoznak, mintha egy hideg, szívtelen picsa lennél, aki képtelen a szeretetre.

Cyrus az interjú során visszatér az anyaság kérdésére a globális felmelegedés fenyegetése kapcsán, elmondva, hogy addig nem akar gyereket, amíg nem biztos benne, hogy nem fog egy élhetetlenné váló bolygón felnőni.

Ugyanazt tesszük a bolygóval, mint a nőkkel. Csak elveszünk és elveszünk, aztán elvárjuk, hogy továbbra is kiszolgáljon. És elfáradt. Nem tud kiszolgálni. Egy darab szar a bolygó, amit kaptunk, és kizárt, hogy így adom át a gyerekemnek. Amíg nem érzem azt, hogy a gyerekem olyan bolygón fog élni, amin lesz továbbra is hal és víz, nem hagyom, hogy a gyerekemnek kelljen ezzel megbirkóznia.

Cyrus elmondta, hogy most érez a legtöbb hatalmat a kezében karrierje kezdete óta és bár imádja szexualizálni magát, de egyáltalán nem azért teszi, hogy heteró férfiak izguljanak rá, mondván, hogy egy lemezt se fog venni valaki csak azért, mert vonzónak tartja őt, úgyhogy nem is őket akarja lenyűgözni. Viszont azt érzi, hogy most megkapja azt a tiszteletet, amire vágyott.

Amikor besétálok egy szobába, az emberek azt gondolják, hogy ő a mellmutogatós csaj. De azt is gondolják, hogy viszont elképesztő hangja van, és ez az egyetlen dolog, ami érdekel.

Emellett elmondta azt is, hogy az első szex után már nehezére esett Hannah Montanát játszania, mert úgy érezte, hogy felnőtt lett.

Abbahagytam, amikor 18 éves lettem, mert röhejesnek éreztem. A pillanat óta, hogy szexeltem, úgy voltam vele, hogy képtelen vagyok felrakni újra azt a kibaszott parókát. Furcsa volt.

Kiemelt kép: Jim Dyson/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!