A YouTube csütörtökön bejelentette, hogy felfüggeszti azokat a csatornákat, melyek tulajdonosai azt állítják a feltöltött videóikban, hogy elcsalták az amerikai elnökválasztást, vagy hamis eredményeket terjesztenek ezzel kapcsolatban. A tiltás átmeneti, első körben egy hétig tart, a tulajdonos addig nem tud videókat megosztani a platformon.


Az intézkedéseket azután jelentette be a videómegosztó, hogy a Facebook és a Twitter is felfüggesztette a leköszönő Donald Trump fiókját. A közösségi oldalak üzemeltetői a korábbitól eltérően már kevésbé elnézőek a republikánus politikussal szemben. Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője csütörtökön magyar idő szerint öt óra előtt pár perccel osztott meg egy posztot, amiben arról ír, hogy Trump Facebook és Instagram profiljai még legalább két hétig nem lesznek használhatók. Az elmúlt 24 óra tanulságai szerint ugyanis a leköszönő elnök a hátralévő idejét láthatóan arra használja, hogy aláássa a békés hatalomátadást utódjának.

Trump a Twitterre 12 óra tiltás után tért vissza magyar idő szerint péntek hajnalban, és egy videóban köszönte meg, hogy az amerikai nép elnöke lehetett támogatóinak pedig azt üzente, hogy közös utuk csak most kezdődik - ám éles szavakkal bírálta azokat, akik szerdán megrohamozták a Capitoliumot. Trump friss videójában elítéli az erőszakot és arról beszél, hogy a roham résztvevői "nem a mi országunkat képviselik", és "tetteikért meg fognak fizetni".

Csütörtökön Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke az Egyesült Államok alkotmányának 25. kiegészítése alapján Donald Trumpnak az elnöki hivatalból való azonnali felmentését követelte.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!