Korábbi kutatások szerint a COVID-19 a tüdő mellett a szívet is veszélyeztetheti, a fertőzés pedig bizonyos pácienseknél vérrögöket is kialakít. Az viszont eddig nem volt egyértelmű, hogy a vírus képes-e bekerülni magába a szívbe, és ott károkat okozni, vagy csak a keringési rendszeren és a gyulladáson keresztül jelent problémát. Olyan közvetett bizonyítékokat találtak csupán, mint a vérben található troponinek, amelyek szívsérülés esetén szabadulnak fel, vagy a szívburok gyulladására utaló jelekre bukkantak. A Science msot beszámolt az első olyan kutatásról, amely konkrétan a szívszövetet vizsgálta, és amely ebben a szövetben a vizsgált személyek háromnegyedénél talált koronavírust - olvasható a tudományos lap weboldalán.


A Massachusettsi Közkórház kutatói szerint a korábbi vizsgálatok mind PCR technikával készültek, a szívszövetet pedig gyakran paraffinnal tartósítják, ami le tudja bontani az RNS-t, így a PCR haszontalan a tesztelés során. Éppen ezért a kutatócsapat most más módszerrel mutatta ki a vírus jelenlétét, olyannal, amelyhez nem kell teljes RNS a detektáláshoz. A szakértők megvizsgálták 41 koronavírusban elhunyt ember szívszövetét, és közöttük 30-ban találták meg a koronavírus nyomát. A Modern Pathology tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban azt is sikerült megállapítani, hogy csak ennek a 30 betegnek voltak a fertőzés következtében szívproblémái is.

Koronavírus

Brazíliában egy nap alatt 90 ezer ember fertőződött meg

Ez új rekord.

Komplett mentőegységeket kell Budapestre vezényelni

A kormány húsvét után nyitni szeretné az iskolákat

Az azonban még egyáltalán nem biztos, hogy a vírus közvetlenül támadta meg a szívet, mivel a legtöbb megtámadott sejt immunsejt volt. Azt is érdemes megjegyezni, hogy ez egy nagyon kis számú mintán végzett kutatás volt, így hosszú távú következtetéseket csak akkor érdemes levonni belőle, ha nagyobb mintán is elvégzik. Az eredmények azonban megmagyarázhatják, hogy miért tűnik sok ember számára hatásosnak a dexametazon szteroid, ez ugyanis a gyulladást csökkenti, így a koronavírusos immunsejtekből kevesebb juthatott be a szívbe.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!