Alapjaiban sem értek egyet azzal, ahogyan a kormány a békés lakosság ellen fellépett, fegyvereket használt ellenük, és mégsem ismerik el, hogy ez terror a saját nemzetük ellen


- többek között erről beszélt Olga Szemasko az Azonnalinak adott hosszú interjújában. Szemasko tizennyolc éve dolgozik a belarusz állami rádiónál, egy napi gazdasági műsort vezet, de az elnökválasztás és az azt követő rendőri erőszak után csakúgy, mint a közmédia több más dolgozója, ő is sztrájkba kezdett.

Elmondta, hogy ha a kormányról vagy választásokról van szó, minden információt Belarusz egyetlen állami hírügynökségétől, a BelTA-tól kell átvenniük,
és abból kell dolgozniuk. A másik oldal soha nincs megszólaltatva. A közelmúltban pedig

a választási bizottság elnökét, Ligyija Jermosinát meg sem volt szabad említeni az állami médiában.

A kemény kontroll egyébként mindig csak akkor kezdődik, mikor jönnek a választások: akkor mondják meg nekik, hogy mit kell csinálni, és mi az, ami tilos. Szemaska arról is beszélt, hogy az ellenzéki tüntetéseken fizetett tüntetők vannak - a férfiaknak 30, a nőknek 60 rubelt fizetnek a részvételért.

Elmondta azt is, hogy a sztrájk miatt sok műsorvezetőt kirúgtak, és a technikai személyzetből annyian elmentek, hogy a belarusz televízió már
Oroszországban keres világítókat és operatőröket. Szerinte Fehéroroszországnak most egy női elnökre lenne szüksége, ennek a választásnak az arca ugyanis egy nő volt, Szvjatlana Cihanouszkaja.

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

Kiemelt kép: Beata Zawrzel/NurPhoto/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!