Azt ígérik, ha kiderül, hogy valóban vadász volt a tettes, intézkedni fognak.


Mint arról beszámoltunk, kilőhette egy vadász Hidasnémeti környékén azt a világjáró farkast, mely még Svájcból indult útnak hetekkel ezelőtt. A Boon.hu értesülése szerint egy nyíregyházi vállalkozó lőhette ki az állatot. A rendőrség házkutatást is tartott nála, ekkor több természetkárosításra utaló bizonyítékot is találtak. Az ügy kapcsán természetkárosítás miatt indítottak büntetőeljárást.

Most az Országos Magyar Vadászkamara is reagált a történtekre. Mint írják, megdöbbenéssel értesültek a hírről.

Valljuk, hogy a vadgazdálkodás a fenntartó természetmegőrzés kulcseleme, a vadászat pedig – a vadgazdálkodás részeként – egyik eszköze. Ezért tevékenységünk során a természetvédelmi szempontok érvényesülése kiemelkedő fontosságú. Ennek szellemében dolgozunk együtt természetvédelmi szervezetekkel, amelyek Természetvédelmi Szakbizottságunkban is képviseltetik magukat, és ezért köttetett korábban többoldalú megállapodás, ágazatok közötti együttműködés a vadászati és természetvédelmi ágazat szereplői között.

A Vadászkamara véleménye megannyi egyeztetésen és különböző fórumokon is elhangzott már: a vadászok közössége – ahogy az egyebek mellett a közösségi médiában is tükröződik – elítél minden jogellenes cselekményt, különösen azokat, amelyek nem jogszerű vadászati körülmények következtében állnak elő” - olvasható állásfoglalásukban.

Azt is közölték, hogy a borsodi esettel kapcsolatban megkeresték az illetékes szervezeteket, és tájékoztatást kértek a történtekről. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy az adott ügyben vadász volt a tettes, és fény derül a személyére, akkor a Vadászkamara saját hatáskörben eljárva is megtesz minden szükséges intézkedést - ígérik.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!