A sorozat nézői már akkor felháborodtak, amikor május közepén kiderült, hogy a TV2 lecseréli Fenyő Ivánt a Mintaapákban. Néhány napja pedig már biztos, hogy Szabó Kimmel Tamás, Klem Viktor és Kovács Patrícia is hasonló sorsa jutott.

A csatorna magatartásbeli problémákra hivatkozik, a szereplők pedig nem nyilatkoznak, mert köti őket a titoktartás. A stábtagok közül viszont többen is megkönnyebbültek, ők a Blikknek név nélkül úgy nyilatkoztak, hogy örülnek a változásnak, mert nem lehetett együtt dolgozni a távozó színészekkel.

Kovács Patrícia úgy érzi, jól döntött a Mintaapákból való kilépéssel

Egy nap leforgása alatt három főszereplő is távozott a TV2 sorozatából.

Fenyő Iván karakterét egyébként Kamarás Iván veszi át, Klem Viktor helyére pedig Makranczi Zalán kerül a következő évadban.

A TV2 a család televíziója, elsődleges számunka nézőink elégedettsége. A Mintaapák produkciónk kapcsán is próbáltunk a lehetőségeinkhez képest mindent megtenni azért, hogy a legtovább egyben tartsuk a színészcsapatot. Nyitottak voltunk a kompromisszumra, ami a távozó színészekről sajnos nem volt elmondható. Azonban eljött az a pont, amikor Klem Viktorral és Szabó Kimmel Tamással a hozzáállásuk miatt nem folytathattuk tovább a közös munkát. Talán a színészek azt gondolhatják, revansot vettek a csatornán, ám valójában több százezer nézőt hagytak cserben

- olvasható a csatorna közleményében.

Kiemelt kép: TV2


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!