Lakástűzben vesztette el életét egy idős pár hétfő hajnalban, Budapest XV. kerületében, a Pázmány Péter utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság

.

A Police.hu híre szerint hajnali három órakor érkezett a bejelentés, hogy Budapest XV. kerületében egy ház kigyulladt. A rákospalotai rendőrök hét egységgel indultak el, és négy perc alatt már az égő háznál voltak.

A ház tetején lévő 12 éves kisfiú segélykiáltásaira lettek azonnal figyelmesek, akit a tetőről levettek, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

A lángoló épületből pár perccel később eszméletlen állapotban hoztak ki egy férfi és egy nőt.

hirdetés

A kisfiú 60 éves nagyapja a helyszínen életét vesztette, 60 éves nagyanyja pedig a kórházban hunyt el.

Sári Tamás rendőrhadnagy azt nyilatkozta, hogy a tűz kapcsán idegenkezűség gyanúja merült fel.

Több ember ellen elkövetett emberölés miatt indított eljárást a rendőrség, és már hétfő délben elkapta a tűzeset feltételezett elkövetőjét, az 51 éves M. Andrást Újpesten.



hirdetés