A történelmi köztudatban „Kristályéjszakát” (Kristallnacht) néven bevonult véres események, amelyek nevüket a zsinagógák, zsidó közösségi épületek, boltok és házak ablakainak bezúzása után kaptak, a holokauszt nyitánya volt. A náci párttagok, az SA rohamosztagok és Hitlerjugend egységei által ösztönzött akciókat a német hatóságok úgy próbálták beállítani, mint a „népharag spontán kirobbanását” válaszul Ernst von Rath párizsi német követségi harmadtitkár megölésére. Von Rath-tal egy 17 éves, Herschel Grynszpan nevű lengyel zsidó fiatalember végzett, miután megtudta, hogy szüleit, akik 1911 óta éltek Németországban, több ezer lengyel zsidóval együtt kiutasították a Harmadik Birodalomból és egy, a lengyel-német határon lévő Zbaszyn város menekülttáborába toloncolták őket. Herschel, aki maga is illegálisan tartózkodott Párizsban, kihallgatást kért a német követségen, és az ő fogadni készülő diplomatára lőtt. Von Rath két nap múlva belehalt sérülésébe.
Éppen november 9. volt, az 1923-as müncheni „sörpuccs” évfordulója, amely azóta is fontos szerepet töltött be a náci kalendáriumban. A párt vezetői, akik éppen Münchenben tartózkodtak ez alkalomból, elhatározták, hogy ezt az eseményt használják fel ürügyül az antiszemita akciók kirobbantására.
Joseph Goebbels propaganda-miniszter, a pogrom egyik irányítója, bejelentette: a gyilkosság „a zsidó világösszeesküvés eredménye”, és hogy „a Führer úgy döntött, hogy a tüntetéseket nem a pártnak kell megszerveznie, de ha azok spontán módon kirobbannak, nem kell őket elfojtani.”
Goebbels szavai parancsként hatottak. Beszéde után a regionális pártvezetők már így adták tovább a direktívát. Már aznap este több tartományban kitörtek az antiszemita zavargások.November 10-én, éjjel 1 óra 20 perckor Reinhard Heydrich a biztonsági rendőrség (Sicherheitpolizei) főnöke sürgős táviratot küldött a rendőri egységeknek, valamint a tartományi SA-vezetőknek a pusztítás „irányelveiről”. ebben hangsúlyozta, hogy a „spontán” lázadások nem veszélyeztethetik a nem zsidó németek és külföldiek életét és javait, ugyanakkor elrendelte, hogy mielőtt feldúlják a zsinagógákat és más zsidó közösségi helyeket, azok archívumait mentsék ki, és szállítsák a biztonsági szolgálat (SD) székhelyeire. Heydrich azt is megparancsolta, hogy a helyi rendőrök minél több zsidót tartóztassanak le, lehetőség szerint jó egészségnek örvendő fiatalembereket.
Hogy a „népi felháborodást” hitelesebbé tegyék, sok SA-, és Hitlerjugend-tag civil ruhában vett részt a pusztításban.
Németországban, Ausztriában és a Szudéta-vidéken összesen 267 zsinagógát romboltak le. Sokat közülük felgyújtottak, a tűzoltók azt a parancsot kapták, hogy hagyják őket leégni, csak arra vigyázzanak, hogy a lángok ne terjedjenek át más épületekre. 7500 zsidó üzletet támadtak meg és fosztottak ki, több tartományban meggyalázták a zsidó temetőket. A pogrom különösen durva volt Berlinben és Bécsben, ahol a Birodalom két legnagyobb zsidó közössége élt. Bécsben SA-legények az utcán és házaikban is megtámadták a zsidókat, a nyilvánosság előtt alázták meg őket. A Kristályéjszaka során legalább 91 zsidót öltek meg, a rendőrségi archívum szerint sok nőt megerőszakoltak, és nem kevesen voltak, akik az átélt borzalmak miatt öngyilkosságot követtek el. Mintegy 30 ezer zsidó férfit tartóztattak le, akiket a dachaui, buchenwaldi és a sachsenhauseni koncentrációs táborba hurcoltak.
Ez volt az első eset, hogy zsidókat tömegesen zártak lágerbe kizárólag etnikai hovatartozásuk miatt. Több százan belehaltak a brutális bánásmódba, a többségüket három hónap múlva szabadon engedték, de el kellett hagyniuk Németországot.
A pogrom másnapján több náci vezető, köztük Hermann Göring birodalmi marsall, bírálták a zavargások során keletkezett nagy anyagi kárt, és kihasználták az alkalmat, hogy megszüntessék „a német gazdaságra gyakorolt zsidó befolyást”. Első intézkedésként a zsidókra hárították a felelősséget a Kristályéjszakért, és egymilliárd márkás (a korabeli árfolyamon 400 millió dolláros) pénzbüntetéssel sújtották a németországi zsidó közösséget. Egyúttal elkobozták az összes kártérítést, amit a biztosítóknak kellett volna kifizetniük a feldúlt és kifosztott üzletekért és lakásokért.
Az azt következő hetekben a náci kormány egész sor törvényt és rendeletet hozott, amelyek célja a zsidók vagyonának kisajátítása és létfenntartásuktól való megfosztása volt. Bevezették a vállalkozásaik és ingatlanjaik „árjásítást”, vagyis tulajdonuk nem zsidóknak való eladását való értékük töredékéért.
Állami szektorban már eddig sem dolgoztak, de mostantól a magánszektor számos munkalehetőségétől, köztük a szabad foglalkozások többségétől is megfosztották őket, és ezzel együtt kizárták őket a társadalom életéből. A gyerekeik sem járhattak tovább német iskolákba.
Különleges adókat vetették ki rájuk. Nem volt joguk autótulajdonra, visszavonták a jogosítványaikat, és szigorúan szabályozták tömegközlekedés-használatokat. Ugyancsak kitiltották őket a legtöbb színházból, koncertteremből, moziból és más szórakozóhelyekről.
Így volt a Kristályéjszaka az antiszemita nemzeti-szocialista politika egyik kulcseseményévé. A pogromok után a zsidók elleni intézkedések egyre inkább az SS kezében összpontosultak. A német polgárok többségének passzivitását pedig, amellyel az erőszakra reagáltak, a náci rezsim úgy értékelte, hogy a lakosság készen áll a legradikálisabb intézkedések elfogadására is. Innen csak egy lépés volt, hogy nemcsak kiűzni akarták a zsidókat Németországból, hanem megszületett az európai zsidóság teljes megsemmisítésének a terve.
Ami Herschel Grynszpant illeti, Von Rath merénylőjét a francia rendőrség tartóztatta le, és Fresnes-i börtönben tartották egészen Franciaország 1940. júniusi náci megszállásáig. A fiatalember próbált alkut kötni a francia hatóságokkal, hogy belép az Idegenlégióba, de elutasították. 1940. júliusában a kollaboráns Vichy kormány átadta őt a Gestapónak. Grynszpant 1941 elején a sachsenhauseni koncentrációs táborba szállították, ahol a „különleges foglyoknak” fenntartott bunkerben őrizték.
Egy cellába került az Anschluss előtti utolsó osztrák kancellárral, Kurt Schussniggal. A viszonylag enyhe bánásmódot azzal érdemelte ki, hogy Goebbels egy kirakatpert akart rendezni neki, amellyel bebizonyítják a „világméretű zsidó összeesküvést” Von Rath meggyilkolása kapcsán.
A tárgyalást 1942. januárjára tervezték, ez azonban részben a II. világháború eseményeiben beállt fordulatok (a német hadsereg visszaverése Moszkva előtt, az Egyesült Államok hadba lépése) miatt meghiúsult. De problémát okozott a náciknak az is, hogy Grynszpan azt állította: homoszexuális viszonya volt áldozatával. Németországban pedig már 1871 óta bűncselekménynek számított az azonos neműek közötti kapcsolat!
Végül a per elmaradt, Grynszpan sorsa pedig innentől kezdve bizonytalan. Egyes források szerint már abban az évben meghalt Sachsenhausenben. A nyugatnémet kormány 1960-ban nyilvánította őt hivatalosan halottnak, a halál dátumát 1945. május 8-ra rögzítették. Ennek ellenére voltak olyan híresztelések, mely szerint Grynszpan túlélte a háborút, Párizsban telepedett le, nevet változtatott és autószerelőként helyezkedett el…
