Kapcsolatok nélkül ma már lehetetlenség boldogulni, a sikerhez jó összeköttetések kellenek, hallhatjuk sokszor. Nem meglepő, hogy már iskoláskorunk óta foglalkoztat minket, tényleg törvényszerűen sikeresek lesznek-e felnőtt korukban azok, akik kiemelkedően teljesítenek a területükön, vagy a protekció dönt a végén. Ugyanígy felvetődik bennünk sokszor az a kérdés, miért éppen bizonyos számok mennek a rádióban, amikor vannak sokkal jobb dalok is, hogyan lehet az, hogy egy egyszerű vécécsészét műalkotásként értelmez egy kör.
Barabási Albert-László fizikus, világhírű hálózatkutató, a CEU és a Harvard Egyetem munkatársa, a Közép-európai Egyetem (CEU) Határtalan tudás című rendezvénysorozatán azt a témát boncolgatta, mekkora szerepe van az emberi hálózatoknak abban, hogy valaki sikeressé váljon. A sikerre nincsen bombabiztos recept, mindenkinek a maga útját kell kijárnia, ám vannak azonban olyan törvényszerűségek, amelyekre a hálózatkutatás rávilágít.
Barabási korábban a Behálózva és a Villanások című könyvben is boncolgatta az emberi hálózatok összefüggéseit, a legutóbb megjelent, a Képlet - A siker egyetemes törvényei című kötetének központi kérdése pedig, van-e kapcsolat a teljesítmény és a siker között, és ha igen, mikor. Ennek kapcsán interjút is készítettünk korábban a hálózatkutatóval:
"Jó lenne, ha nemcsak Puskás, de Neumann örökségét is ápolná a kormány"
Barabási Albert-László megfejtette a siker törvényeit. Vajon kemény munkával vagy smúzolással érünk el többet? A világhírű hálózatkutató szerint a CEU ügye még nem lefutott, és tudományra is költhetnénk annyit, mint focira.
A hálózatok feltérképezése ijesztő dolgokra világíthatja rá az embereket: például megtudható, ki hal majd meg a Trónok harca következő részében, milyen összefüggések vannak a terrorizmus és fegyverkereskedelem között, a digitális lábnyomunk és internetes tevékenységeink alapján pedig személyiségjegyeink is nagy eséllyel feltérképezhető, akár egy család működése is - hangzott el a teltházas előadás elején, ahol a Képlet főbb megállapításait hallhattuk Barabásitól, Vedres Balázs szociológus és Palya Bea énekes-dalszerző gondolataival kiegészítve.
Ha egy szeméttelepen van, akkor még fizetni is kellett érte
Barabási nagyon szemléletesen Marcel Duchamp francia képzőművész piszoárszobrát említette, ami tökéletes példa annak szemléltetésére, hogy a művészetben nagyon nehéz mérni a siker szintjét. Ha a piszoár a szeméttelepen van, akkor még fizetni is kell azért, hogy odavigyék, a múzeumban pedig már dollármilliókat ér - magyarázta. De miért van ez így?
A legfontosabb alapgondolat, hogy vannak olyan területek, ahol a teljesítmény mérhető és számszerűsíthető, máshol pedig nem. Elég csak egy sportolóra és egy képzőművészre gondolni: a futók eredményeit könnyű összehasonlítani, de két festő közt nehéz dönteni, ki a jobb.
Ahol a teljesítmény nem mérhető, ott a hálózat, a közösség fogja meghatározni, mennyire tekinthető sikeresnek adott személy - a teljesítmény az egyénről szól, de a közösség adja a sikert. Az iskolában tanítottakkal ellenben a teljesítmény nem mindig jelent egyet azzal, hogy valaki sikeres is lesz, a kettő nem egymás szinonimája, magyarázta Barabási.
Ahogy később is elhangzott az előadáson, a zsenit is a közösség választja zsenivé.
Nem ritka az sem, hogy olyan szakembereket nevezünk zseninek, akik korábban kibuktak az egyetemről, vagy az IQ-szintjük nem kiugró, de a saját területükön mégis kiemelkedőt hoznak létre.
A teljesítmény az egyéné, de a siker már a közönség ítéletén múlik - ezért is lett Duchamp műve híres, mert a közösség elismerte. A képzőművészeknél a galériák hozzák létre a tereket, ahol értékké válnak a tárgyak.
Barabásiék egy olyan algoritmus is megalkottak a Harvardon, ami előrejelzi, mennyire lehet sikeres egy művész. Ehhez egy olyan adatbázist készítettek, ami 140 ország, 460 művész, 14,5 ezer galéria és múzeum kiállításainak adatait tartalmazza, az algoritmus pedig az alapján nézi meg, hova juthat el a művész, hogy mely nagynevű intézményekben állítottak ki tőle.
A jó zenészeket és a jó borokat még a profik sem képesek objektíven rangsorolni, mivel objektív szempontok nincsenek, a zsűritagok más, tudat alatti mechanizmusokra hagyatkoznak a döntés során. Így ahol a teljesítmény nem számszerűsíthető, ott nagyobb szerepe van a hálónak.
Nem szabad beszűkíteni a kört
Vedres Balázs szociológus, a CEU társadalmi hálózatokat és a változások összefüggéseit kutató docense is érdekes dolgokra világított rá a munkaközösségekkel kapcsolatban, főleg arra, hogy rosszul mérjük fel és nem látjuk át a saját közösségi hálózatainkat sem. Szerinte az ötleteink nem lesznek elég változatosak, ha mindig ugyanazokban a körökben mozgunk, mert ugyanazoktól az emberektől függnek.
A hozzánk hasonló ízlésű emberek sem fognak minket kimozdítani a komfortzónánkból, ezért meg kell nyitni a hálózatokat, és ne csak az ismerőseink ismerőseivel barátkozzunk, ha ez a célunk - egy jó hálózat nyitott kapcsolatokat és átfedő közösségeket foglal magába.
Különös fontos arra figyelni, hogy bár mindenki már népszerű emberekhez akar kapcsolódni, a sikeressé vált gondolatok elnyomhatják az újakat - mivel rájuk akarunk hasonlítani, csökkentjük annak esélyét, hogy teljesen újat alkossunk.
Feltételezhetnénk, hogy a digitalizált világban az összekapcsolódó emberek egy szuperagyat hoznak létre és így sokkal jobb dolgok születhetnek, ez nem mindig van így. Ezt azzal a példával szemléltette, hogyha túl sok ember akar egyszerre egy versenylovat tervezni, sokszor egy kétpúpú teve lesz a vége.
Felmerült a sikeres csapatok kérdése is, a nézői kérdések megválaszolása közben hangzott el, hogy a kutatók szerint egy csapat akkor tud sikeresen kreatív munkát végezni, ha a vezetőjük is aktívan kiveszi a részét a produktív munkából, és nem csak "dirigál" a többieknek.
A kódmegosztó, fejlesztőket összekötő GitHub-on vették észre például, hogy a vezető általában egy jól és szorgalmasan dolgozó vezéregyéniség, aki mellé szívesen odaáll a közösség többi tagja. Egy másik kérdés kapcsán hangzott el az a gondolat is, hogy a protekció a szabad munkapiac szempontjából inkább ártalmas, mint hasznos dolog.
Palya Bea énekes-dalszerző, a Palya Bea Production Kft. tulajdonosa saját életéből vett tapasztalatai alapján osztotta meg, hogy szerinte miként sikerült megvalósítania azon gyerekkori álmát, hogy megéljen a zenélésből. Sikerének építőkockáiként említette, hogy megtanulta használni a hangját, folyamatosan képezte magát, és az élete árán is énekesnő szeretett volna lenni.
A tanulási vágya és elképesztő ambíciója mellett fontosnak tartotta kiemelni az önismeret fontosságát: egy művész esetében az önazonosság nagyon fontos, hogy őszintén tudjon üzenni annak a közösségnek, akihez szólni szeretne. Bea saját produkciós céget is alapított, ahol már mint vezetőként kell helyt állnia, és főleg azt hangsúlyozta, hogy a csapat tagjai közt lévő bizalom és közös alkotás miatt tud jól működni a dolog.
