A Royal Shakespeare Company (RSC) az összes idei előadását elhalasztotta vagy törölte a koronavírus-járvány miatt - írta a Variety. A brit színházi társulat közleményében arra hivatkozott, hogy Nagy-Britanniában továbbra is érvényben vannak a járvány miatti korlátozások, és a kormány ajánlása szerint a távolságtartás még egy ideig érvényben kell maradjon. A társulat október 3-ig tartó nyári szezonjának összes előadását elhalasztották, köztük A téli mese és a Tévedések vígjátéka című darabokat.


Az őszre és télre tervezett előadásokat szintén elhalasztották vagy törölték. Utóbbiak között szerepelt a Rózsák háborúja 1-2., melyet 2021 őszére, a The Magician's Elephant című új családi musical, melyet 2021 telére és a Vízkereszt, vagy amit akartok turnéja, melyet szintén a jövő évre toltak el.

Az RSC Barbican is zárva marad, és a társulat Matilda, a musical című előadását sem játsszák a londoni West Enden. A Shakespeare-színház közölte, hogy a jegyüket már megváltók a visszaváltással vagy más lehetőségekkel kapcsolatban a jegypénztártól kapnak felvilágosítást.

A színház a karantén alatt szabadságolta alkalmazottait. Közben azonban online számos előadást és rendezvényt tartottak és oktatási tevékenységet is végeztek. Gregory Doran, az RSC művészeti igazgatója és Catherine Mallyon, a társulat igazgatója közleményében hangsúlyozta, mindent megtesznek, hogy partnerszínházaikkal együtt mielőbb visszatérhessenek az életbe, ugyanakkor erre csak akkor kerülhet sor, ha ez már biztonságos lesz, a távolságtartási előírásokat fel lehet függeszteni, és a működésüket pénzügyileg életképessé tudják tenni.

Koronavírus - Még több hír a témában

(MTI)

Kiemelt kép: LUO XIAOGUANG / XINHUA / XINHUA VIA AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!