Felemás ítéletet hozott az ítélőtábla Nagy Blanka ügyében, ugyanis rábólintottak a Ripost fellebbezésére, írja a hvg.hu.


Ahogy korábban megírtuk, az Origo és a Lokál.hu első fokon elvesztette a sajtópert a diáklánnyal szemben, majd másodfokon is elbuktak a bíróságon. Mindkét oldal a Ripost.hu cikkét szemlézte, az írás pedig arról szólt, hogy Nagy Blanka több tárgyból bukásra áll, valamint sokat hiányzik.

Így roppant különös, hogy épp az eredeti cikket közlő portál jogorvoslati kérelmével értett egyet a Fővárosi Ítélőtábla, pedig első fokon még a Ripost is alulmaradt.

A Ripost azért fellebbezett, hogy ne kelljen lehozniuk a teljes helyreigazítást, melynek több mondatát is támadták. Az ítélőtábla pedig nekik adott igazat, így ugyan továbbra is kötelesek közzétenni a helyreigazító közleményt, jelentősen finomították azt.

A bíróság szerint rendben van az a megfogalmazás, hogy a "mocskos szájú diáktüntető" már annyit lógott az iskolából, hogy "a kicsapás szélére kerülhet". A Hercsik Zita bíró által vezetett tanács szerint a Ripost olvasói számára ezt csak mint egy "lehetséges végkifejletet vázolta fel", de nem állították tényként, hogy ki is csapják emiatt.

A helyreigazításból továbbá azt is kivették, hogy Nagy Blanka több tárgyból is bukás közelében állt, mivel a diáklánynak elégséges érdemjegyei voltak, így az ítélőtábla szerint ezt lehet úgy értelmezni, mint ami "közel van" ahhoz a teljesítményhez.

Bukás közelinek nem kizárólag az egyes és kettes értékelés közötti eredmény minősíthető

- mondta ki a bíróság.

Nagy Blanka ügyvédje, Litresits András azt mondta,

ez a jogerős ítélet több, mint érdekes, mert a Lokál.hu ugyanezt a cikket vette át, és alig néhány hete ugyanez a bírói tanács abban az eljárásában még nekünk adott igazat és arra jutott, hogy megalapozott az elsőfokú ítélet.

Hozzátette, hogy az ítélet nem változtat azon, hogy következő lépésként sérelemdíjért beperelik mindegyik karaktergyilkossággal próbálkozó lap kiadóját.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!