A politika drog, vallás és mámor

- Háború van?

- Nem hallott róla?

- Valamit a tévé mondott, de hát nem nagyon figyeltem oda. Amerikában vagy Ázsiában?

- Nem. Irak és Irán.

- Irak és Irán? A négerek mindig háborúznak.

Ezzel a - Papp Gábor Zsigmond Magyar retrójából vett - filmrészlettel indította előadását Vona Gábor. És noha egy másik rövid videót is levetített, amelyben a szépíróból átmenetileg képviselővé lett Kukorelly Endre nem a fogyasztás, hanem a politika szépségeiről beszél, az üzenet érthető volt:

mindenkinek egy szavazata van, a politika célcsoportja minden ember, közel sem olyan magasztos dolog, mint amilyennek a teremben ülő politológushallgatók gondolhatják.

Ez pedig elvezet ahhoz, hogy elsőként a leginkább kínálkozó kérdéssel foglalkozzunk: mennyire csalódott a politikából önként, de mégis csak a választási kudarc után távozó Vona, és mennyire az Schiffer András, aki az előző ciklus közepén hagyta ott az azóta a teljes szétesés jeleit mutató LMP-t?

Sok mindent rosszul mértem fel, képzeltem el, idealizáltam. Orbán Viktor jobban ismerte a társadalmat

- mondta némi keserűséggel a politikusi tapasztalatait immáron belépődíjas előadásokon is áruló és Youtube-videókat forgató Vona. De hangsúlyozta, hogy a Fidesz méréseit nem lehetett megérzésekkel felülírni, ráadásul - főleg a Jobbik rossz nemzetközi megítélése miatt - nem voltak külföldi tanácsadóik sem.

A Soros-kampányt nem Orbán találta ki egy Felcsút-meccsen

- illusztrálta lépéshátrányukat még azelőtt, hogy a Fidesz amerikai tanácsadója, George Birnbaum kitálalt volna az ellenségképgyártás mozgatórugóiról.

Bár Vona úgy gondolta, "egy dallal nem lehet végigénekelni három évet", a migráció témája nem fulladt ki. Más megközelítésben, de erről beszélt az ELTE-s hallgatóknak Schiffer András is: a migrációs válság előtt a Fidesz rossz bőrben volt (a rezsicsökkentés kifulladt, nem sokkal voltunk a netadós tüntetések után), utána viszont "az ellenzék hónapokig nyomozta a labdát", Orbán pedig - akinek bizalmas jelentéseket olvasva több információ állt rendelkezésére arról, hogy hány menekült érkezhet - "kiélvezte ennek minden pillanatát". "2015 februárjában, a bevándorlásról szóló parlamenti vitanapon én is felmondtam a liberális leckét, időbe telt felismerni, hogy megváltozott a helyzet" - idézte fel a volt LMP-s.

A tanácsadók hiányát egyébként Schiffer is kiemelte, amikor a hibáiról, hiányosságairól szólt. Legnagyobb erényének egyébként a következetességet tartja, de elismerte, hogy hiányzott mellőle egy coach, aki figyelmeztette volna a veszélyekre, így például a nyilvánosság részegítő erejére. Ilyen embere nem volt, részben pénzhiány, "részben a saját hülyeségem" miatt.

Ha már részegség, Vona Gábor többször kinyilvánította, a politika bizony függőséget okoz.

A politika drog, vallás, mámor

- mondta egyszer, és más alkalommal is a kábítószerhez hasonlította a frontvonalbeli politizálást. Amiről ő látszólag lejött, de Schifferhez hasonlóan nem biztos abban, hogy örökre. Vona azt mondta, belátható időn belül nem tervez visszatérni, noha a "a 21. századi pártok" - a Jobbik, az LMP és a Momentum - összefogását lelkesítőnek tartaná. A teljes ellenzéki egységet ellenben továbbra sem támogatja, szerinte a szavazótáborok különbözősége miatt ez kivitelezhetetlen.

"Bele sem ábrándultam" - így felelt az LMP volt társelnöke arra a kérdésre, hogy kiábrándult-e a politikából. Nála tehát látszólag nincs szó függőségről, amit megerősít, hogy képes volt az előző ciklus közepén, a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot is odadobva visszavonulni, de azért kiderült, hogy Schiffer Andrást gyerekkora óta, majd 2010-ig szabadidős tevékenységként is foglalkoztatta a politika, így válasza inkább arra vonatkozott, nem feltételezte, hogy a politika több ezer éves törvényei megváltoztathatók.

Hogy egykoron mégis lelkes és lelkesítő is tudott lenni, azt Karácsony Gergely árulta el. Őt ugyanis Schiffer András szervezte be az LMP-be.

"Volt egy noteszom, lehet ezzel cinkelni, de különben hogy lettünk volna meg 176-an?" - szerénykedett a párt első jelöltállításával kapcsolatban Schiffer. Majd hozzátette, 2010-ben volt a legtöbb aktivistájuk,

hiába kóstoltak be a kommunisták aljasul, hogy a Fidesz gyűjtötte össze nekünk az ajánlásokat.

Az egy héttel utána a jogi karon vendégeskedő Karácsony viszont úgy emlékszik, hogy 2008-ban Schiffer, "aki egyébként is a legtöbbet telefonáló ember", irtózatos energiával nyomasztotta, hogy szálljon be, "ráadásul folyton rejtett számról hívott, a feleségem egyszer karácsonykor viccesen meg is jegyezte, hogy megint hív a csajod", ki más telefonálna ilyenkor számkijelzés nélkül.

Végül valahogy rábeszélt, ma sem tudom, hogyan

- támasztotta alá Karácsony azt a toposzt, hogy csupa olyan pozíciót kaparint meg, amire nem vágyik. ("A faszért hagytam magam rábeszélni a miniszterelnök-jelöltségre" - mondta például a kampány hevében egy titokban rögzített felvétel szerint, vitába szállva azzal a politikatudományi képzésben uralkodó megközelítéssel, hogy a politika lényege a hatalom megszerzése és megtartása.)

Noha 2002 és 2008 között az SZDSZ-es Horn Gábor tanácsadója volt, és ezúttal azt is elárulta, hogy már 2003-ban miniszteri felkérést kapott, Karácsony nem vágyott politikusi szerepre, és tudatosan nem is hozott olyan döntést, hogy politikus lesz. 2010-ben az LMP kampányfőnöki posztját is azért vállalta el, hogy referenciát szerezzen, "kellett valaki, aki már látott kampányt, úgy voltam vele, hogy bejutunk a parlamentbe, én pedig ebből élek majd húsz évig" - de nem politikusként, hanem mint kampánystratéga. Akkorra ugyanis már biztos volt az LMP sikerében, noha PhD-hallgatóként még a pártrendszer stabilizálódását kutatta.

Úgy látszik, rossz társadalomkutató vagyok

- politikai jósként viszont elégedett magával, és szeret is tippelni. A parlamenti választás előtt 15 százalékot várt az általa vezetett MSZP-Párbeszéd listától, 12 lett. A hallgatóság szembesítette azzal, hogy lapunknak a választás előtti napokban azt mondta, ha sokan elmennek és a szavazatok koncentrálódnak, akkor a Fidesz veszíteni fog. Ebből most azzal vágta ki magát, hogy a 75% feletti részvétel lett volna igazán magas. Karácsony szerint amúgy a szocialisták közül sokan a 12 százalékot is óriási sikernek könyvelték el, leginkább azért, mert attól tartottak, hogy a Demokratikus Koalíció föléjük kerekedik, ehelyett Gyurcsány Ferenc pártja alig érte el az 5 százalékot.

Vissza 2010-be: Karácsony nem akart képviselő lenni, végül azért lett harmadik (befutó) az LMP budapesti listáján, mert két másik jelölt úgy összeveszett, hogy nem lehetett dönteni közülük, de kikötötte, hogy nem veszi át a mandátumát.

Aztán Schiffer megint rábeszélt.

Ehhez képest komolyabb beszélgetésük hat éve nem volt, az LMP szakadásakor, vagyis amikor Karácsony társaival megalapította a Párbeszédet, megromlott a kapcsolatuk. "Részemről ez a viszony sokkal jobb, ő viszont legutóbb leszállt a villamosról, amikor meglátott" - mondta, megjegyezve, hogy Schiffer túlságosan érzelmesen áll a politikához.

Én más vagyok, a leggyűlöltebb emberrel is tudok együtt mosolyogni egy plakáton. Legfeljebb megiszom előtte egy Unicumot.

Vajon főpolgármester-jelölt is akarata ellenére lett Karácsony?

Nem egészen, legalábbis októberi előadásán azt mondta: ez olyan feladat, ami érdekli. Viszont azt is hangsúlyozta, milyen nehéz a helyzet: ha kikap Tarlós Istvántól, az olyan súlyos bukás, ahonnan nehéz visszajönni (ráadásul a zuglói polgármesteri posztot is elveszíti), ha pedig nyer, szinte biztos, hogy folyamatos ellenszélben kell dolgoznia - nemcsak a kormány, hanem a várhatóan kormánypárti többségű Fővárosi Közgyűlés miatt is.

De nincs nálam jobb jelölt sajnos

- mondta, és tényleg mintha sajnálta volna magát egy kicsit emiatt. "Bárki más indul, legalább 10 százalékponttal rosszabb eredményt ér el Tarlós ellen" - ismertette az akkor általa ismert kutatásokat. Eléggé elkedvetlenítették egykori évfolyamtársa, Puzsér Róbert nyilatkozatai is ("nem hiányzik, hogy Puzsér végig baszogasson") - vele egyébként épp az egyik ELTE-s előadása előtt találkozott, akkor nem tudtak megállapodni az előválasztás részleteiről, később viszont ez is sikerült. Ennek fényében is érdekes lehet, hogy Karácsony egy ponton azt mondta Puzsér kampányáról: "bármiben fogadok, hogy nem fogja végigcsinálni".

Ekkoriban azonban Karácsony arra is 50 százaléknál kevesebb esélyt adott, hogy elindul a főpolgármesteri címért.

Igaz, hogy már ekkor ennek feltételéül szabta az akkor még csak ötletként létező előválasztást, és gyanítható az is, hogy ezúttal nemcsak a rábeszélésnek engedett, hanem döntésében szerepet játszott, hogy az ellenzék valamelyest magára talált az év végén, így talán a jelöltséggel járó kockázat is csábítóbb. Nem titkolta el azonban, hogy jó néhány civilt próbált meggyőzni a megelőző hónapokban az indulásról, de "mindegyik kiröhögött".

Karácsony szavaiból azért kiderült, nem arról van szó, hogy bármerre lép, akarata ellenére belebotlik egy listavezetésbe. "Én vagyok a legnépszerűbb ellenzéki politikus, 38 százalékra mérnek, Keresztes Lórántot 14 százalékra, ezt használom. Mindenki azzal főz, amije van" - magyarázta, hogy miért vállalta a szocialisták last-minute miniszterelnök-jelöltségét, egyúttal ráerősítve arra, hogy nagy nehezen életben tartott pártja, a Párbeszéd szerinte hamarosan meg fogja előzni az LMP-t, ahonnan "mindenki kilépett már, aki háromig tud számolni". ("Ungár Peti a kivétel", de szerinte az ő helyzete is instabil az LMP-ben.) A 2013-as pártszakadásról, amit Schiffer hátba szúrásnak minősített, Karácsony azt mondta: a kardiológián kötött ki miatta, nem csinálta volna végig, ha nem gondolja, hogy ez a helyes döntés. És bármilyen "elviselhetetlen szervezet" volt is, máig fáj a szíve az LMP miatt.

Pezsgőt kellett volna bontanom, amikor Szél Bernadett kilépett, de a sírás kerülgetett.

Szerinte azonban az LMP új stratégiája, a Jobbikhoz közeledés "teljes baromság". Nem állta meg ezzel kapcsolatban, hogy elmesélje: a párt liberális szárnya már évekkel ezelőtt Horogkeresztes Lórántnak gúnyolta az LMP jelenlegi társelnökét. Persze gyorsan hozzátette: igazságtalan volt a becenév.

Furcsa, de Vona Gábor is azt mondta, nem kereste a politikusi pályát, inkább belecsöppent, ráadásul mindjárt Orbán Viktor polgári körébe, ahová az akkor a Fidesz belső magjához tartozó, nem sokkal később hűtlen kezelésért elítélt Várhegyi Attila hívta. De már előtte, a bölcsészkari HÖK egyik vezetőjeként kapott kedvező visszajelzéseket, és úgy érezte, tud hatni az emberekre.

Vona a hallgatókat arra biztatta, próbálják ki a párttagságot, az egyesületalapítást, de legalább a hallgatói önkormányzaton belüli munkát. Aki nem tapasztalja meg már fiatalon, hogy a többiek hallgatnak rá, hogy karizmatikus, hogy pólusképző erő tud lenni, az alkalmatlan politikusnak, és le fogják darálni - mondta. Vona - aki a hadarást tartja a legsúlyosabb fogyatékosságának - az első komolyabb szereplésére is úgy emlékszik a Keresztény Értelmiségiek Szövetségében, hogy bár remegett a térde, és alig látott az izgalomtól, nagy tapsot kapott a beszéde után, és onnantól úgy érezte, megy ez neki. Pedig az ökumenikus civil szervezet nem volt egy oroszlánbarlang.

Hogy milyen fontos a beszéd, azt egy másik története is alátámasztotta.

A magyarok annak hiszik el, hogy megoldja a problémákat, aki jól beszél, pedig a kettőnek semmi köze egymáshoz.

Vona beszámolója szerint ezt Orbán Viktor mondta neki kevés négyszemközti találkozójuk egyikén, 2013 őszén, amikor a miniszterelnök egy PR-eseményre összehívta a frakcióvezetőket az amerikai lehallgatási megfigyelési botrány idején.

A politika háttérvilága iránt érdeklődőknek érdekes lehet, hogy

Vona elmondta: ha Orbánnal - közös polgári körös múltjuk ellenére - nem is, Lázár Jánossal viszonylag szoros kapcsolata volt 2010 és 2012 között, amikor Lázár a Fidesz-frakciót vezette. Két-háromhavonta beszélgettek, együtt vacsoráztak, de szinte bujkálniuk kellett a törzsi logika miatt.

A volt Jobbik-elnök úgy emlékszik, összekötötte őket Lázárral a generációs tudat, "a majd mi jövünk" érzése - amit Török Gábor is említett interjúnkban, kiemelve, hogy már mindketten az Orbán utáni időkre készülnek.

Érdekes lett volna erről Lázár verzióját is meghallgatni, a volt miniszter azonban nekünk nem adott lehetőséget erre. Az persze érthető, hogy a magyar politikában szokatlan zuhanást túlélni igyekvő Lázár, aki rövid idő alatt a kormány második emberéből mezei képviselő lett, nem kockáztatta meg, hogy egy újságíró is jelen legyen az előadásain: a négy meghívott közül nyilvánvalóan ő az, akinek egy-egy rossz mondat is nagyon sokba kerülhet.

Úgyhogy térjünk is vissza Vonához, aki a remény gazdaságtanaként, a reménnyel való sáfárkodásként definiálta a politikát. Az Orbán-rendszer természetrajzáról pedig azt mondta, érezhető, hogy a miniszterelnökre vagy a környezetére nagy hatást tett Tilo Schabert Boston Politics című könyve, amit a keleti parti várost 16 éven át irányító demokrata polgármester ihletett. A recept lényege, hogy a vezető nem rendet, hanem egy csak számára átlátható káoszt épít fel, kiüresíti a hatalmát korlátozó intézményeket, de közben jól kormányozza a városát.

Orbánról Schiffer is megjegyezte, hogy "olvassa a szakirodalmat", noha ennek néha nem szándékolt következményei vannak. Szerinte legalábbis egy olvasmányélményből fakadó elszólás volt, amikor a miniszterelnök illiberális demokráciáról beszélt Tusnádfürdőn, Schiffer úgy tudja, a megírt beszédben nem szerepelt ez a fordulat. "Orbán azonban élvezi a botrányt, nem megretten tőle", úgyhogy esze ágában sem volt később pontosítani.

Schiffer - ahogy tavaly nyári interjúnkban - ezúttal is kifejtette: van értelme a konstruktív ellenzékiségnek, nálunk viszont régóta azon megy a verseny, hogy ki tudja harciasabban támadni a kormányt. A volt pártelnök amúgy is felszabadultan osztotta az ellenzéket, íme egy közel sem teljes körű felsorolás arról, hogy kiről mit mondott a kétszer 90 perc alatt:

• az LMP választási kampányáról: árultak egy "korlátosan alkalmas" miniszterelnök-jelöltet, de nem volt üzenet,
• a visszalépések körüli vitáról: "leírhatatlanul színvonaltalan bohóckodás",
• a politikai osztályról: "irdatlanul kontraszelektált garnitúra"
• a Fidesz-frakció személyi állományáról: "lesújtó, jó részének a megírt szöveg felolvasása is gondot okoz", de azért a fideszes "élcsapat kenterbe veri az ellenzék krémjét",
• a DK-ról: "jól megszervezett szekta, ki nem állhatom őket, de legalább egy irányba tart, sok szempontból kvalitásosabbak, mint az MSZP",
• a momentumosokról: "kint voltak mosogatni meg kávét főzni Nyugaton, de felkészületlenek, arrogánsak, pökhendiek, hiányzik mögülük az intellektuális fedezet",
• a Sargentini-jelentésről: "minősíthetetlenül alacsony színvonalú anyag".

Mit tett volna amúgy Schiffer, ha EP-képviselőként neki kell szavazni a holland zöldpárti képviselőnő Magyarországról szóló jelentéséről?

Nemmel szavazok, aztán nyilván utána kapom itthon a kurvaanyázást.

A leghosszabban ugyanakkor egykori társelnöktársa, Szél Bernadett kapta az ívet, alighanem azért is, mert ő épp Schiffer második előadásának napján lépett ki az LMP-ből, szóval friss volt az élmény: "a kampányban kizárólag a saját imázsát építette, majd megsértődik, és még provokálja is a pártját, ez túl van mindenen."

Szélről megtudtuk még, hogy nem volt vezéregyéniség, "ma is viccszámba megy a pártban, hogy minden elnökségi ülésen csak helyeselt", egyetlen ügyben volt határozott véleménye, amikor 2015-ben szembe kellett menni a kormány migrációs politikájával. De az sem volt egyszerű: Schiffer azt mesélte, hogy akkor Keresztes Lóránt mellett Sallai Róbert Benedek és Hadházy Ákos azon az állásponton volt, hogy támogatni kell a kormányt. (Ez azért is említésre méltó, mert SRB és Hadházy konfliktusa évekkel később a tettlegességig fajult.) "Én ingadozó középparaszt voltam" - idézte fel Schiffer -, Szél viszont

megzsarolt mindenkit, hogy kilép, ha a fiúk kiszavaznak, ezzel amúgy is rendszeresen fenyegetőzött, és azt akarta, hogy én mondjam meg nekik.

Schiffer ugyanakkor úgy látja, hiba volt, hogy egyszer nem élt hasonló eszközzel. Amikor a párbeszédesek szétszakították az LMP-t,

meg kellett volna zsarolnom a pártot, hogy nem leszek többé társelnöknek nevezett szóvivő, valódi irányítói jogok nélkül, de nem volt elég vér a pucámban, hogy a sarkamra álljak, nem akartam újabb konfliktusokat.

Mindebből talán úgy tűnhet, hogy Schiffer elég sok frusztrációval a tarisznyájában szállt ki a politikából, de ezek jó része érezhetően személyi kérdésekkel függ össze. A parlamenti viták legalábbis az első ciklusban felvillanyozták ("Gaudival versenyeztünk, hogy ki szólal fel többször"), szerette az országjárásokat ("belpesti gyerek vagyok"), és arról is van elképzelése, mi rendítheti meg egyszer az Orbán-kormányt. "A bérkérdésre rá fognak faragni" - mondta, szerinte ugyanis a Fidesz összeszerelő országot épít, és bár az elmúlt években egy kicsit visszapótoltak a dolgozóknak, a bérszínvonal még mindig nagyon alacsony.

Schiffer mindazonáltal úgy gondolja, már az LMP alapozásakor olyan hibákat követtek el, amiket még egyszer nem fog: nem volt meg a kohézió, nem lett volna szabad belevágnia a politizálásba azokkal, akik később "elmentek a Párbeszéd nevű szektába", a bázisdemokrácia pedig nem működőképes.

Ha már alapozás, a családi hátteréről csak a Nyírségből származó Karácsony beszélt hosszabban, beavatva a közönséget abba, hogy erősen antikommunista, kicsit anarchisztikus, mindent megkérdőjelező családból jött, és már a nagyszülei is vegetáriánusok, egész pontosan bicsérdisták voltak, ami azt jelenti, hogy csak nyers zöldségeket fogyasztottak. Egyetemistaként még erős ellenérzései voltak az állammal szemben, a 2008-as pénzügyi válság után viszont arra jött rá, hogy a pénzintézetekben még kevésbé szabad bízni. A legjobban működő, legdemokratikusabb, legboldogabb skandináv országok szerinte egyébként sem liberálisok, hanem szinte a demokratikus szocializmus talaján állnak.

Én is balos gyerek vagyok.

Karácsony válaszolt hosszabban a kedvenc könyveire ("amatőr dolog, de hosszú órákat töltöttem azzal, hogy válaszoljak a 24.hu körkérdésére") és filmjeire ("szégyellem, de a legnagyobb kedvencem az Amadeus") vonatkozó kérdésre is.

A Párbeszéd-politikus javára írható, hogy pont olyan nyíltan beszélt, mint a politikától már visszavonult Schiffer és Vona. Egy ízben még azt a mondatot is megengedte magának, hogy

Magamtól is hányok.

Nem ment be ugyanis az ATV reggeli műsorába a hajléktalanokat büntető rendeletről beszélni, mondván, olyan ügyről van szó, amiben 95 százalék nem ért vele egyet, egy profi politikusnak pedig kerülnie kell az ilyeneket. Az általa vezetett Zugló az egyetlen kerület, ahol nincsenek kijelölt hajléktalanmentes övezetek, erre büszke, de látja, hogy a többség nagyon másképp gondolkodik erről, mint ő. Aztán végül annyira felhergelte magát, hogy azt mondta, bele fog állni ebbe a témába, és még az is lehet, hogy egy éjszakát eltölt egy aluljáróban. Ez végül nem történt meg, de az biztos, hogy egyetemisták ritkán látnak ilyen közelről vívódó politikust.

Vona Gábor más módon igyekezett lehetőséget teremteni arra, hogy a hallgatók a döntésekhez közel érezzék magukat. Több szituációs gyakorlatot játszatott el velük, ezek közül az utolsó arról szólt, hogy mit tehet egy politikus, ha a sajtó rájön, hogy már jó ideje nem a feleségével él, hanem egy fiatalabb szeretője van. Anélkül, hogy minden fordulatot lelőnénk, a szerepjáték célja az volt, hogy alátámassza, mennyire cseppfolyós az erkölcs a politikában.

Ez persze lehetőséget adott a Vona magánéletével kapcsolatos kérdések kitárgyalására is. Árulkodó, hogy azt mindenki hamar elfelejtette, hogy megcsalta a feleségét, mélyebb nyomokat hagytak viszont Terry Black hazugságai. Vona szerint bármilyen abszurdak is voltak a transzvesztita előadóművész vádjai arról, hogy melegbulikba járt,

bizonyos jobbikos szavazók körében ez vízágyúként működött,

és ő is napokig azt találgatta az utcán, hogy ki mit gondolhat róla.

Abban minden meghívott politikus egyetértett, hogy a politika nem alkalmas barátságok kialakítására. Vona azt mondta, inkább csak felbomlottak barátságai a politika miatt, főleg miután a Fidesz és a Jobbik nagyon eltávolodott egymástól. Schifferrel egy ismert szociológus szakította meg a kapcsolatot azért, mert aláírta a Jobbik béruniós kezdeményezését, de a párbeszédesek kiválását is úgy élte meg, hogy barátok döfték hátba.

Vonát természetesen kérdezték politikai fordulatának őszinteségéről is, és szokatlan nyíltsággal beszélt arról, hogy a néppártosodásként ismert folyamat

az én néppártosodásom volt.

Úgy érezte, hogy nézetei annyira megváltoztak, hogy vagy szakítania kell a Jobbikkal, vagy átalakítania, mert ugyan egy darabig lehet színlelni, de előbb-utóbb a személyiség lényege kiütközik. Ő pedig a párt átalakítását választotta, ami szerinte annyiban sikeres volt, hogy a Jobbik szavazóbázisa nagyrészt kicserélődött 2018-ra, a tagság és az aktivisták jó részének viszont túl gyors volt a változás - ennek azóta világos jelei vannak, és úgy véli, akkor is megtörtént volna a pártszakadás, ha ő marad a Jobbik elnöke.

Sokan nem a szavazóbázisnak, hanem a párttagságnak politizálnak, én meg tövig nyomtam a gázt, mert úgy éreztem, hogy nincs idő, nem lehet 2022-re készülni.

Egyetemi politika

Az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének oktatói közül sokan vállaltak vagy vállalnak ma is közéleti szerepet. Az oktatók közül Szabó Máté ombudsman, Bihari Mihály az Alkotmánybíróság elnöke volt, Pokol Béla és Stumpf István jelenleg is aktív alkotmánybíró. Navracsics Tibor uniós biztosként is megtartja az előadásait, amikor pedig 2006-tól az ellenzéki Fidesz frakcióvezetője volt, belpolitikai elemző szemináriumot hirdetett, amire olyan vendégeket hívott, mint Orbán Viktor, Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor. Van tehát hagyománya annak, hogy az ELTE politológushallgatói hús-vér politikusokkal találkozzanak, ami már csak azért is előny, mert jó részük nem az akadémiai pályára készül, hanem alkalmazni akarja az egyetemen szerzett tudást, hivatalnokként, elemzőként, újságíróként vagy akár politikusként, hiszen Dúró Dóra és Kunhalmi Ágnes is mindössze néhány éve végzett az ÁJK-n. Ahol ezúttal Pesti Sándor intézetigazgató vállalkozott arra, hogy egykori és jelenlegi politikusokat kérjen fel szemináriumi előadónak. Elvileg mindannyian ugyanazokat a témákat járták körül: miért választották a politikusi pályát? Szenvedéllyé válhat-e a politika? Mi a politika kényege? Melyek a legfontosabb politikusi erények? Mi a szerepük ma az ideológiáknak? Válságban vannak-e a nyugati típusú liberális demokráciák? Vannak-e barátaik a politikában? Melyek azok a helyzetek, amelyeket szerettek, és melyek, amelyeket teherként éltek meg politikusként? Szentesíti-e a cél az eszközt? Értelemszerűen ebben a cikkben terjedelmi okokból sem törekedtünk arra, hogy a fejenként háromszor 90 percnyi előadásokon elhangzottakat végigvegyük, aki teljes képre vágyik, az jobb, ha beiratkozik a politológia szakra.

A cikk elkészítésében közreműködött Mázsár Tamás.