A csontkovácsként dolgozó Tamás nemrég Facebookon számolt be arról, hogy egy budapesti szállodában meg kellett volna gyúrnia egy "rocker fazont", akivel próbált zenéről beszélgetni és poénkodni, a vendég azonban nem volt túl nyitott, és a koronavírustól való félelmében végül inkább mégsem vette igénybe a segítséget. Miután a kiropraktőr elhagyta a hotelt, felvilágosították, hogy a Red Hot Chili Peppers gitárosának szobájában járt nem sokkal korábban.

A vicces sztori nyomán olyan emberekkel beszélgettünk, akik munkájuk során ismert arcokkal kerültek kapcsolatba. Celebsztorik tucatjaival gazdagodtunk, máris tovább is adjuk a legérdekesebbeket, de előbb még - ha már belekezdtünk - jöjjön Tamás története.

"Kedd van, szabadnap. Cseng a telefon, az egyik belvárosi luxushotel hív, ma 14 órára nagyon kellenék" - írja a posztban a RHCP-károsult csontkovács. A posztból az is kiderül, hogyan hangzott a beszélgetés.

- Te gitározol, haver? - kérdeztem a rocker fazontól, aki a szobában ül, mellette a földön meg ott hever egy iszonyú jó gitár.

- Nem, nem, nincsen kézfogás - mondja a kéznyújtásomra és a fürdőszoba felé int, hogy mossak kezet. (Harminc év alatt megedződtem minden fura alakon, irány a fürdőszoba. Jövök vissza, szemem a gitáron. De kipróbálnám!) - Gitározgatsz?

- Yeah.

- Én is gitározok. (Néz.) Nem hiszed? (Telefon elővesz, beteszem YouTube-ról az egyik klipünket.) - Nézd, az ottan én vagyok. (Néz.) - Miket gitározgatsz?

- Rock - mondja.

- De jó, én is!

Tamást végül két kézmosás között elküldte a férfi, mivel nagyon tartott a vírusfertőzéstől. Amikor a csontkovács kifele ment, még mindig hatalmas tömeg állt a hotel előtt, így rákérdezett, hogy mi a tumultus oka.

Mindjárt jön a zenekar. Melyik? Hát a Red Hot Chili… Akkor esett le: a szuper gitár, a szuper effekt a földön. A gitárosuknál voltam, nem ismertem fel, és vélhetően nagyon idegesíthettem. Nemcsak, hogy nem ismertem fel, de úgy bántam vele, mint egy egyszerű rocker sráccal, ráadásul mutogattam neki az egyik klipünket.

Megkerestük a sztori (egyik) főhősét, az idén hatvanéves Tamást, aki elmesélte, hogy mivel zenész háttérrel rendelkezik - 1988-ban egy tizenhét éves Zsigulival és egy szál gitárral elindult, és öt éven át végigzenélte Európát, úgy szocializálódott, hogy a világon minden rockgitáros haverkodik egymással -, ezért is gondolta természetesnek, hogy a szállodában lakó zenésszel is ez az alapfelállás. A csontkovács azt mondja, egyáltalán nem sértődött meg, hogy végül elküldték, szerinte teljesen érthető a zenészek aggodalmaskodása, hiszen a Rolling Stonesnak is koncerteket kellett lemondania Mick Jagger koronavírus-fertőzése miatt.

Eszterlövészek zenekar / Facebook Tamás (b) az Eszterlövészek zenekarban, 1996-ban.

Tamástól (aki egyébként úgy lett csontkovács, hogy Izraelben vízimentőként ő volt a helyi csontkovácsok alanya, akin gyakoroltak) megtudtuk azt is, hogy nem ez volt az első eset, hogy világsztárt kezelt, hiszen például Tom Hankset is rendbe rakta egyszer, sőt olyan is előfordult, hogy nem ismert fel Magyarországon forgató színészt, és utólag derült ki, hogy egy hollywoodi sztár volt az ügyfele. De, mint mondja, ez a munka szempontjából nem is számít:

Pont úgy kezelem őket is, ahogy egy vécés nénit. Itt nincs az, hogy te világsztár vagy, és ezért VIP-kezelésben részesülsz. Ugyanis vagy össze tudom rakni őt, vagy nem. Nincs középút.

Famous Hungarian Stars

Miután a témában (mármint, hogy ki futott már össze hírességekkel munkavégzés közben) közvélemény-kutatást végeztem a népszerű közösségi oldalon, rá kellett jönnöm, hogy újságíróként jóval kevesebb ismert emberrel találkozom, mint az országban nagyjából bárki. A válaszadók között volt

  • vízóra-leolvasó, aki véletlenül rácsukta a liftajtót Dollyra (mármint a Hungária és a Dolly Roll énekesnőjére);
  • kézbesítő, aki meglepődött, hogy tényleg Ganxsta Zolee vette fel a telefont, amikor Zana Zoltánt hívta;
  • bárzongorista, aki karrierje csúcsaként említette, hogy egy étteremben a műsora közben Szulák Andrea meghívta egy unicumra;
  • tech-újságíró, aki egy dallasi IT-rendezvényre utazva a Pantera dobosa mellett ült a repülőn, a hazaúton pedig - a reptéri ügyintézésnél önmagára "famous Hungarian star"-ként (híres magyar sztárként) hivatkozó - Kozsó ült mögötte;
  • és hostess, aki hiába próbálta győzködni a repülőtéri vámmentes boltban Schobert Norbit, hogy nem vihet EU-n kívüli országba szivarkát.

És akadt olyan is, aki találkozott ugyan celebbel, de különösebben nem jött lázba tőle:

Amikor 2016 nyarán az Obiban kasszáztam, Alekosz jött vásárolni, de velem együtt mindenki leszarta, senki nem akart vele szelfizni, amin láthatóan nagyon meg volt sértődve.

Ebek és celebek

Zoltán gázóra-leolvasóként dolgozik, korábban díjbeszedő volt, vízórákat olvasott, számlákat kézbesített, rengeteg ismert embernél járt. Haumann Péter halála napján posztolt egy fotót, amin a nemzet színészével látható Haumannék kertjében. Zoltán mesélt a találkozásukról: "Kertes ház. Becsöngettem, és azonnal meghallottam a jellegzetes hangját. Kiabált, hogy nyitva van a kapu, és rögtön figyelmeztetett, nehogy belelépjek a kutyaszarba. Nagyon aranyos volt, beszélgettünk egy kicsit a Keménykalap és krumpliorr-ról, és örömmel vállalta a közös fotót is."

Zoltán nem celebvadász, de azért gyakran ott lapult a táskájában egy fényképezőgép, amit ilyen célra is tudott használni. Készült közös fotó Keresztes Ildikóval és Vikidál Gyulával is, de járt Németh Lajosnál és a Balázsovits családnál - és még rengeteg színésznél, illetve zenésznél.

Egy nem celebes közös fotó - Zoltán munka közben

Péter, aki egy fővárosi bankban dolgozott, elmesélte, hogy kollégájának fel kellett hívnia egy átlagos nevű embert, akiről nem is merte remélni, hogy a híres zenész (a banktitok miatt sajnos nekem sem árulhatták el, még utólag sem, hogy kiről van szó), és amikor kiderült, hogy mégis a hírességgel beszél, meglehetősen váratlanul reagált: "Sok évvel ezelőtt a kolléganőmnek telefonon egyeztetnie kellett egy ügyféllel. Csak a nevét tudta és a mobilszámát. Hívja, felveszi az ismert ember. Kolléganőm kezéből majd kiesett a telefonkagyló, és csak annyit dadogott: »Nagyon szeretem a művész urat!« Majd pedig letette."

Azt az egyetlen apróságot felejtette el elmondani neki, hogy miért kereste. Végül egy másik kollégának kellett visszahívnia az ismert zenészt, és ő rendezte le az ügyet vele.

Orsolya programszervezőként dolgozott, amikor Jane Goodall Budapesten járt. Akkori munkahelye, a Szimpla (ahol eleve sokan megfordultak Woody Harrelsontól Jennifer Lawrence-en át Jason Momoáig) vendéglátóhelyként biztosította az ismert etológus számára az ellátás egy részét, és - többek között - ő volt, aki kiszállította Goodallnak az ételt.

Nem gondoltam, hogy ő is ott lesz, azt hittem, csak odaadjuk a kaját a szervezőjének. Ezek után hihetetlenül megdöbbentem, mikor Goodall nyitott ajtót. Behívott, megdögönyözte a kutyánkat, megköszönte az ételt, majd áhítattal végignéztük, ahogy a rezidens kerti macska beleszarik egy kinti nagy kaspóba. Második alkalommal már nyuszit vittünk neki simogatni.

Liptay Orsolya Orsolya találkozása Jane Goodall-lal.

Londonban, hej, van számos utca

Még jelentősebb az esély a világsztár-spottingra, ha az ember Londonban munkavállaló - erről tanúskodnak a következő sztorik. László pizzafutárként dolgozott a brit fővárosban, amikor váratlan helyről kapott útbaigazítást egy házszám keresésekor.

Hampsteadben dolgoztunk, ez London északi része, és egyszer, amikor a környékén vittem ki pizzát, nem találtam a házat, mert nem látszottak az épületeken a házszámok. Gondoltam, megkérdezek valakit, merre van a 6-os szám. Az első ember, aki szembejött, Paul McCartney volt. Azonnal lefagytam. Elmondtam neki, hogy nagy tisztelője vagyok, az autogramkérésemet - amit nehezített, hogy se papír, se toll nem volt nálam - nagyon udvariasan, úriember stílusban visszautasította, viszont megmutatta a 6-os házszámot, amit kerestem.

László azt is elmesélte, hogy a környéken sok Arsenal-játékos lakott akkoriban (ez a kétezres évek nagy Arsenalja volt, amely veretlenül lett bajnok), és rendszeresen vitt pizzát Thierry Henryékhoz - a sztárfocistával ugyan nem találkozott, mindig a felesége vette át az ételt. Egyszer, egy Bajnokok Ligája-játéknapon pedig Freddie Ljungberghez csöngetett be: "Épp a Chelsea játszott valakivel, azt nézték a tévében, ő, ugye, arsenalosként nem nagyon szerette őket. Már elkezdődött a meccs, de még mindig beszélgettünk az ajtóban. Szóba kerültek futballélmények, és faggattam, ismer-e magyar játékosokat - már jó ideje dumáltunk, amikor a felesége kedvesen szólt neki, hogy már vagy negyedórája megy a meccs, és a pizza is ki fog hűlni."

Richárd taxisként dolgozott Londonban, nem egyszer szálltak be hozzá ismert arcok: szállította Jamie Olivert, aki kollégája, Heston Blumenthal egyik éttermébe tartott éppen, és Elton Johnhoz is több alkalommal vitt utasokat. Például az énekes fodrászát, aki Hollywoodba is járt ki dolgozni: "Mindig mesélte, milyen sztárokkal volt dolga, én meg nem hittem el neki, úgyhogy egyszer elhozott egy albumot, ami tele volt fotókkal, amin Stallone-val, Schwarzeneggerrel, Kid Rockkal, Pamela Andersonnal pózolt."

Richárd legemlékezetesebb fuvarjai a Middleton testvérekhez kötődnek. Katalin hercegné húga és öccse, azaz Pippa és James nem sokkal Katalinék 2011-es esküvője előtt ült be a magyar taxis kocsijába.

Aki kérte a kocsit, csak annyit mondott, hogy Middleton névre kéri a kocsit. Nem a királyi kastélyban voltak, egy sima háznál vettem fel őket. Jött egy csávó, egy biztonsági arc, gondolom, a királyi testőrségtől, és azt mondta, hogy az lenne a kérés, hogy ne nagyon tudja meg senki, hogy hova viszem őket, meg hova megyek értük - ez ugye a bulvárlapok miatt volt fontos.

Richárd elvitte Pippáékat egy buliba, majd hajnalban hívták, hogy menjen értük. "Mivel megnyugodtak, hogy senki nem tudta meg, merre jártak Middletonék, egy egész hetes melóm lett ebből: utána már ragaszkodtak hozzá, hogy csak én vigyem-hozzam őket. Biztonsági okokból általában egészen extrém helyeken kellett felvenni őket - volt, hogy például egy hatalmas, tök üres parkoló közepén ültek egy padon."

Pizza Gandalfnak

Mielőtt ismert humorista lett, Tóth Edu is dolgozott Londonban - vendéglátósként. A stand-upos elmesélte, Magyarországon is pincérkedett, leöntötte például Stohl Andrást limonádéval, és nagyon izgult, amikor gyerekkori szerelmét, a kölyökidős Acél Rékát szolgálta ki Siófokon. Londonban azonban még nagyobb sztárokba botlott: "Egyszer magát Gandalfot szolgáltam ki" - mesélte a stand-upos, természetesen Ian McKellen színészre utalva. Edu egyébként épp előző nap nézte meg A Gyűrűk Urát.

Mondtam neki, hogy mennyire durva, hogy tegnap este még fehér lovon gyakta az orkokat, most meg itt eszi előttem a carbonara spagettit. »Elképesztő, mik vannak, ugye?« - válaszolta.

Tóth Edu archívuma Tóth Edu felszolgálóként Londonban, miután ráborult egy kancsó tej

Tóth Edu azt is elmondta, a Marble Arch-nál vagy húsz percig kerülgette a Tottenhamben játszó Edgar Davids-ot, mire oda mert menni hozzá egy aláírásért. A futballista megkönnyebbült a kérés hallatán, mert már későre járt, sötét volt, és azt hitte, a körülötte ólálkodó Edu ki akarja őt rabolni.

A stand-upos mesélte azt is, hogy szintén Londonban - miután bűntudata volt, hogy egyedül ő nem ismerte fel az Igazából szerelem és A Karib-tenger kalózai sztárját, Keira Knightley-t - az étteremből távozó színésznő után rohant egy ajándék sajttortával, aki halálra rémült, amikor Edu mögé lépett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!