A hallucinogén gomba miatt Joseph Emerson napokig nem tudta megkülönböztetni a zavaros látomásait és a valóságot, végül egy légijáraton közveszélyessé is vált.


Egy szolgálaton kívüli amerikai pilóta megpróbált lezuhanni egy utasszállító repülőgéppel, mert állítása szerint így akart „felébredni” egy napokig tartó rossz tripből. Joseph Emerson az incidens előtt varázsgombát fogyasztott, a gépeltérítési próbálkozása miatt pedig 83 rendbeli gyilkossági kísérlettel vádolják a hatóságok.

A Virgin America légitársaságnál dolgozó, 44 éves Emerson a portlandi megyei börtönből interjút adott a The New York Timesnak, és részletesen elmesélte a bizarr ügy hátterét. Azt mondta, egy közeli barátja 2018-ban bekövetkezett halála miatt mély depresszióba zuhant, ami miatt orvosi kezelésre szorult volna. Ám nem akart gyógyszereket szedni, mivel akkor a szigorú szabályozások miatt nem dolgozhatott volna repülőgép-pilótaként. Ehelyett alternatív gyógymódokkal, hallucinogén szerekkel kísérletezett. Voltak rossz tapasztalatai, de ezek akkor még nem vezettek súlyos következményekhez. Aztán idén október közepén a haverjaival egy hétvégi kiruccanást tett, hogy felidézzék elhunyt barátjuk emlékét, közben pedig varázsgombát fogyasztottak.

Ilyen állapotban szállt fel a Washingtonból Oregonba tartó repülőgépre október 22-én. A repülőtérről már olyan üzeneteket küldött az ismerőseinek, hogy pánikrohama van, nem érzi magát biztonságban, és nem tudja, hogy amit átél, az a valóság, vagy egy borzasztó rémálom, esetleg maga a pokol.

A 44 éves férfi ekkor megkérte a légiutas-kísérőket, hogy fogják le őt, amíg a repülő kényszerleszállást hajt végre. Közben végig azt kérdezgette, hogy ami történik, az a valóság, vagy rémálom. A kényszerleszállás után Emersont letartóztatták, és a férfi még a kihallgatása során is azt mondogatta, nem tudja, hogy valódiak-e a dolgok körülötte.

„Ha mindez valóságos volt, akkor valami felfoghatatlant tettem” – mondta a rendőröknek.

Emerson tudata csak öt nappal a varázsgomba elfogyasztása után tisztult ki. A The New York Timesnak azt mondta, azt hitte, ha lezuhan a repülőgéppel, végre felébredhet a végtelennek tűnő rémálomból.

„Elborzaszt, hogy a tetteimmel másokat is veszélybe sodortam. A repülőgép legénysége olyan helyzettel szembesült, amelyre nincs kézikönyv, ellenőrzőlista vagy eljárás. Példaértékű munkát végeztek azzal, ahogyan biztonságban tartottak engem és a gépen utazó többi embert” – mondta Joseph Emerson, akit a portlandi megyei börtönben tartanak fogva. 83 rendbeli gyilkossági kísérlettel vádolták meg.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!