Egy friss tanulmány alapján a neandervölgyi ember készítette a spanyolországi Ardales-barlangban talált több mint 60 ezer éves motívumokat - írja az MTI az AFP-re hivatkozva. Ősi rokonunkat régebben primitívnek írták le a szakemberek, az elmélet ugyanakkor az utóbbi időkben az új leletek miatt megdőlni látszik.

Egy 2018-as tanulmány alapján a Málaga közelében fekvő barlang cseppkövein talált vörös és okkersárga festékek legalább 64 800 évesek. Ekkor a modern ember még nem élt a kontinensen. A megállapítás komoly vitát váltott ki, egy másik publikáció szerzői azt feltételezték, hogy a pigmentek egy természetes anyag, a vas-oxid folyásából keletkezhettek. Francseco d'Errico, a Bordeaux-i Egyetem kutatója csapatával most kizárta a természetes eredet hipotézisét.

Az új elemzések feltárták, hogy a pigmentek összetétele és elhelyezkedése nem lehet természetes folyamatok eredménye, azokat fröcsköléssel, fújással vihették fel a cseppkövekre. Szerkezetük ráadásul egyáltalán nem egyezik a barlangból vett természetes mintákéval, ami azt feltételezi, hogy a pigmentek külső forrás révén kerültek a barlangba.

A jóval részletesebb kormeghatározás megmutatta, hogy a festékeket különböző időpontokban használták, több mint tízezer év különbséggel. "Ez alátámasztja azt a feltételezést, mely szerint a neandervölgyi ember számtalan alkalommal járt itt több ezer éven át, és megjelölte a barlangot festékkel" - mondta d'Errico.

Joao Zilhao / ICREA / UNIVERSITY OF BARCELONA / AFP

A kutatók hangsúlyozzák, hogy nehéz összehasonlítani a neandervölgyi ember művészetét a modern ember ismert rajzaival, például a franciaországi Chauvet-Pont d'Arc barlang alkotásaival.

Ennek ellenére az ábrák újabb bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a mintegy 40 ezer éve kihalt neandervölgyi ember nem volt primitív.

A rajzok nem feltétlenül felelnek meg az általunk ismert művészetnek, inkább egy szimbolikus cselekedet eredményei. Továbbra is rejtély, hogy mit is jelentenek.

Egy közelmúltban közzétett tanulmány szintén a neandervölgyiek művészi képességeit tárja fel. A szakértők egy németországi barlangból előkerült csontot vizsgáltak, és véséseket azonosítottak rajta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!