XIV. Lajos (1638-1715) francia király, azaz a Napkirály korára datálható hajóroncsokat találtak Franciaország északnyugati partvidéke mentén - írja az MTI.

A francia kulturális minisztérium pénteki közleménye szerint a normandiai partoknál, Saint-Vaast-la-Hougue térségében felfedezett három hajó a francia király flottájához tartozott, és az Anglia elleni La Hougue-i csatában süllyedt el 1692 májusában.

A roncsokat egy magnetométerrel valójában már 1990-ben lokalizálta Christian Cardin búvár, aki későbbi merülései alkalmával famaradványokat is talált. A francia víz alatti régészeti hatóság, a DRASSM szerint felfedezését jelentette, de a leletekről csak mostanra készült hivatalos szakértői vélemény.

Teddy Seguin / AFP

A jelentés alapján a roncsok eltérő állapotban maradtak fenn, közülük az egyik meglehetősen erodálódott. Ennek a hajónak a fa alkotóelemei súlyosan rongálódtak, ezért a roncs vizsgálatát sürgősen folytatni kell. A másik két hajó jó állapotban konzerválódott az egyméteres iszap alatt, ezekhez viszont nehéz hozzáférni.

A kutatók azt remélik a felfedezéstől, hogy segít jobban megérteni a korabeli hajóépítési szokásokat. A roncsokban talált használati tárgyak emellett a fedélzeten zajló életbe engedhetnek bepillantást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!