2021 márciusában szembesült a nyilvánosság a ténnyel, hogy a kormány által százmilliárdokkal kitömött Mathias Corvinus Collegium (MCC) egy túlméretezett óriást pottyantana a Gellért-hegy oldalában álló, eredetileg a Munkásőrség országos parancsnoksága, illetve tisztiképzőjeként született épületek helyére - ekkor hirdették ki ugyanis a tervpályázat végeredményét, aminek két első díjasa szinte azonos irányból közelítette meg a feladatot.

A témában akkor született, az elmúlt évtizedekben a területen akkor még teljes egészében álló épületek történetét, illetve az ügy hátterét is feltáró cikkünkben arról írtunk, hogy a projekt a nemzetgazdasági szempontból való 2020-as kiemelésnek köszönhetően jóval tágabb keretek közt válhat valósággá, hiszen

akár egy tízemeletes lakóház magasságával vetekedő, 32 méteres épület is születhet, a teleknek a felszín felett 65, az alatt pedig 70 százaléka válik beépíthetővé.

Kapcsolódó

Túlméretezett óriás kerülhet a Gellérthegy oldalába

Kihirdették a kormány által hirtelen gazdaggá tett Mathias Corvinus Collegium új, Somlói úti épületére kiírt tervpályázat eredményeit.

A rajzok építési engedélyig való eljutását mindemellett számos más, a kiemelésből fakadó előny az is könnyítette, hiszen azok a tervtanácsi vélemény, illetve a településképi véleményezési és bejelentési eljárás alól is mentesültek, az I. kerületnek így zéró mozgástere maradt a beavatkozásra.

A pályázati eredményt látva erre ugyanis égető szükség lett volna: az új Néprajzi Múzeum mellett a megvalósulásig többször is gyökeresen átalakuló, végül 43 milliárdból született Duna Arénáért is felelő Napur Architect Kft. (vezető tervező: Ferencz Marcel) munkája, illetve az Operaház és a Karmelita kolostor felújítása mellett a Művészetek Palotáját és a Nemzeti Táncszínházat is jegyző ZDA-Zoboki Építésziroda (vezető tervező: Zoboki Gábor DLA) a Hello Wood Zrt.-vel közösen benyújtott tervcsomagja is gyökeresen átírta volna a környék képét, az elődöknél jóval nagyobb sebet ejtve a Gellért-hegyen:

Galéria

Matthias Corvinus Collegium

A Napur Architect Kft. által a 2021-es pályázatra leadott munka részlete.

24huGaléria

A nagyravágyás építészeti horrorrá teszi az MCC Gellérthegyen épülő új központját

A nagyravágyás építészeti horrorrá teszi az MCC Gellérthegyen épülő új központját

1/9 Matthias Corvinus Collegium

A Napur Architect Kft. által a 2021-es pályázatra leadott munka részlete.

Fotó megosztása:

2/9 Matthias Corvinus Collegium

A Napur Architect Kft. által a 2021-es pályázatra leadott munka részlete.

Fotó megosztása:

3/9 Matthias Corvinus Collegium

A Napur Architect Kft. által a 2021-es pályázatra leadott munka részlete.

Fotó megosztása:

4/9 Matthias Corvinus Collegium

A Napur Architect Kft. által a 2021-es pályázatra leadott munka részlete.

Fotó megosztása:

5/9 Matthias Corvinus Collegium

A Hello Wood Zrt. és a ZDA-Zoboki Építésziroda közös pályaműve

Fotó megosztása:

6/9 Matthias Corvinus Collegium

A Hello Wood Zrt. és a ZDA-Zoboki Építésziroda közös pályaműve

Fotó megosztása:

7/9 Matthias Corvinus Collegium

A Hello Wood Zrt. és a ZDA-Zoboki Építésziroda közös pályaműve

Fotó megosztása:

8/9 Matthias Corvinus Collegium

A Hello Wood Zrt. és a ZDA-Zoboki Építésziroda közös pályaműve madártávlatból

Fotó megosztása:

9/9 Matthias Corvinus Collegium

A Hello Wood Zrt. és a ZDA-Zoboki Építésziroda közös pályaműve

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Bejártuk: Gellért Hotel - a kupolától a pincéig

alpár ignác

Bettelheim Franciska, az elfeledett újpesti építésznő

baross utca

A honfoglalás ezredik évfordulóján ezer méter magas piramist álmodtak meg a főváros szívébe

1896

Rövidesen darabokra vágják a Citadellát

citadella

Öt évvel ezelőtt már kitűnő tervek születtek a Citadella megújítására

boda istván

Fotó megosztása:

Az MCC főigazgatója, Szalai Zoltán a győztesek bemutatásakor hozzátette:

hangsúlyos szempont volt a telken lévő zöldfelület növelése, illetve az is, hogy a környék lakosai is használhassák a tervezett épület környezetét,

így várható volt, hogy a tájépítészeti megoldások terén az építtető hasonló grandiozitásban gondolkodik majd.

A projekt szeptemberben újabb könnyítéseket kapott: egy kormányrendelet ugyanis kimondta, hogy

sem az I. kerületi Önkormányzat a felszín alatti parkolóhelyek számát, a támfalak arcát, illetve a főépület egyik oldalának maximális hosszát meghatározó építési szabályzatát, sem az országos településrendezési és építési rendeletet (OTÉK) nem kell alkalmazni, így az építtető lehetőséget kapott a telek domborzati viszonyainak, illetve növényállományának megváltoztatására.

A két első díjas terv közül végül a munkát 2,36 milliárd forintért elvégző Napuré indult el a megvalósítás felé - a vélhetően még a fenti kormányrendelet után is faragott tervcsomagot november 17-én juttatták el a Kormányhivatalhoz, ami a választások előtt két nappal, április elsején zöld utat is engedett a

tizenkét lifttel rendelkező óriás megszületésének.

Kapcsolódó

A Gellért-hegy oldalában épül a NER tehetséggondozó központja

Az épület a Hunyadiak szellemi erejét hívja életre, de amíg fel nem épül, a diákok egy négycsillagos szállodát használhatnak kollégiumnak.

A rajzok a hatósági építési rendszerben elérhető egyetlen látványterv szerint ebben a fél évben erősen átalakultak: a Somlói út felőli homlokzat arányai biztosan megváltoztak, sőt, az épület talán hosszabbá is vált, kihasználva a lehetőségeket.

MCC / Napur architect

A fenti grafika mellett egy helyszínrajz is publikussá vált, rávilágítva néhány eddig nem ismert részletre: eszerint az Alsóhegy utca, illetve az ívelten emelkedő Somlói út felől érkezők

egy lépcsősorral, sportudvarral, díszkerttel, ülőkövet is magában fogaló "vadászok pihenőjével", napozógyeppel, illetve a kápolna bejáratával találkoznak majd, mielőtt beléphetnének a telek furcsa alakját követő, palotának nevezett épületbe.

ÉTDR

A palota elnevezés első hallásra talán erősnek tűnik, a Napur azonban saját honlapján közzétett kusza szövegekben mutat rá az indokra - "az alkotást irányító gondolati origó" alpontban például így:

Mátyás Király nem díszít. A teremtő szembenéz a tiszta valósággal, mozgatja a rendíthetetlen köveket. Kárpátokat idéző tetőzeti rendből ébredő nyugalom uralkodik. Arcán az Országvezérlő méltóság és arányok. A befejezetlen monumentális gondolatból bontakozik ki a megismételhetetlen Palota képe. Vízió, mely Kormányozni képes.

Az ezt követő "Városépítészeti alapvetésben" még ezt is sikerül felülmúlni:

A Gellért-hegy fehér dolomit mészkő talapzatán áll új épületként a Mátyás király tiszteletére emelt Palota. Az épület küldetése a Hunyadiak fél évezrede uralkodó szellemi erejének megtestesítése. A Palota Történelmi Arca a magyarság örök kiinduló pontja. Az Országos Levéltár, Mátyás-Templom, Sándor Palota, Budavári Királyi Palota által megfogalmazott történeti budai látképvonulat régóta várja a Gellért-hegy nyergében méltó társát a Mátyás Palotát.

Az ambíció, illetve az Indokolatlan Nagybetűk tehát nem hiányoznak: az építész a reneszánsz Magyar Királyságba olasz humanisták, természettudósok és művészek egész sorát meghívó, a kultúra fejlesztésére uralkodása fontos részeként tekintő MCC-névadó emléke előtt tisztelegne, "a Kárpátokat idéző tetőzeti rend" azonban

nem nyugalmat áraszt, hanem a népi építészetet saját kora modernjével az első világháború után összekapcsolni vágyó Kós Károly (1883-1977) szellemét próbálja adaptálni - úgy, hogy közben maga sem érti teljesen a XXI. századot.

Mindezek fényében hiábavaló a gondos anyagválasztás, illetve az épület részleteinél rendre felbukkanó szép áthallások, az összkép sokkal inkább illik egy, a távoli jövőben játszódó nemzeti sci-fi díszletei közé, mint 2022 Budapestjére. Már csak a páncélos vitéznek öltöztetett robotok hiányoznak mellőle.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!