A kétgyerekes anyuka, Sevgi Sullerli még 2013-ban, vagyis több mint hat éve esett át egy bevatkozáson. A nőnek a dereket kellett műteni, mert folyamatos fájdalmai voltak. Sullerlinek azóta nem enyhültek a fájdalmai, sőt olykor sokkal erősebbek mint a műtét előtt.


A nő hat éve folyamatosan becsipog a félmdetektoros kapuknál, de soha nem találják meg, mit jeleznek a műszerek.

Mum can stick magnets to back after 'surgeons left metal tool in her years ago'https://t.co/amgFsTif6r pic.twitter.com/3bbEzNzAZM

- Daily Mirror (@DailyMirror) July 24, 2019

Az édesanyának még ekkor sem állt össze a kép, majd csak akkor kezdett el gyanakodni, hogy valami nincs rendben, amikor felfedezte, hogy a derekára szó szerint mágneseket tud aggatni. Ekkor már számára is világos lett: a műtét során egy fém szerszámot vagy kelléket a testében hagytak.

Sullerli az utóbbi egy évben olyan rossz állapotba került, hogy az édesanyjához kellett költöznie a gyerekeivel együtt, mert a nő nem tudott sem magáról, sem a gyerekeiről gondoskodni.

Egy orvosi vizsgálat után kiderült, hogy a nő hátában egy hosszú, tűszerű fémszerszámot hagytak a testében. Sullerli elhatározta, hogy beperli a kórházat, ahol a beavatkozást hat évvel ezelőtt elvégezték. Az anyuka jelenleg az eltávolító műtétre készül, hogy újra teljes életet élhessen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!