20 nappal a tanévkezdés előtt csak a Belügyminisztérium hivatalos álláskereső portálján több mint 1100 pedagógust keresnek: szaktanárt, óraadót, utazótanárt egyaránt keresnek. A Momentum egyik budapesti képviselő-jelöltje 250 álláshirdetést gyűjtött össze és ragasztott ki az EMMI kapujára. Az "Elég a struccpolitikából!" felirattal arra emlékeztette Kásler Miklós minisztert, hogy 20 éve nem volt ilyen alacsony a pedagógusok száma az országban, mint most.


A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke arra számít, hogy egyre nehezebb lesz betölteni a nyugdíjba vonuló és pályaelhagyó tanárok miatt megüresedő állásokat.

Ami a leginkább hiányterület, az úgy tűnik, hogy a természettudományokhoz köthető, illetve az informatikához, talán kevésbé még egyelőre a humán tárgyakhoz, de óvodapedagógusból és tanítóból is, az előző évek tapasztalatai alapján, egyre fenyegetőbb a helyzet

- fogalmazott Horváth Péter.

A tanárhiány már nem csak a hátrányosabb helyzetű térségekben okoz gondot. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke egy budai iskola esetét említette az ATV Startban - mint mondta, 24 meghirdetett tanítói állásra 9-en jelentkeztek ebben a tanévben. Szabó Zsuzsa a következő tanévben is a kívánatosnál nagyobb óraszámú helyettesítéssel számol.

Gyerek ellátatlanul nem maradhat, tehát a rendszerben levő kollégák fognak helyettesíteni. Magyarországon nagyon speciális a helyzet, csak Oroszországban tanítanak, dolgoznak többet a pedagógusok

- hangsúlyozta.

Egy pécsi utazó pedagógus szerint nagyobb a baj, mint ahogy ez kívülről látszik: nyugdíjasként ingázik az egyik iskolából a másikba. Összesen három iskolába jár tanítani.

Amikor kiszaladok az egyik iskolába, megtartom az órámat, beülök az autóba, és indulok a másik iskolába, hogy odaérjek becsengetésre, rettenetes nagy az áttanítás, mert nincs szakos ellátottság

- mondta Kabai Józsefné nyugdíjas óraadó tanár.

A tanárhiány kérdésköre minden nyáron a baloldali média slágertémái közé tartozik

- írta a Híradónak az Emberi Erőforrások Minisztériuma.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!