Ahogy korábban a Népszava cikke alapján beszámoltunk róla, a kormány nagyszabású gátépítésbe kezdene a Hajógyári- (Óbudai) szigeten. A beruházás miatt csaknem 3 hektár erdőt kellene kivágni, de a gátak és zsilipek rendszere az árvízszintet is megemelné.


A Miniszterelnökség most közölte a lappal: a Hajógyári-szigetről szóló kormányzati elképzelések évek óta ismertek.

A tárca szerint a sziget a jelenlegi állapotánál sokkal szebb, rendezettebb lesz.

Hozzátették: fakivágás védett természeti területen kizárólag külön természetvédelmi engedély alapján végezhető, ilyen eljárás jelenleg nincs folyamatban. Az engedélyeket a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala hivatott kiadni Budapest természetvédelmi hatóságaként. A Népszava szerint azonban a fakivágási kérelmekről időnként Budapest Főváros Kormányhivatalának Kiemelt ügyek osztálya dönt, amelynek vezetője Kosztyu Anikó. Az általa vezetett osztály engedélyezte korábban többek között az Orczy-park, a Kossuth tér, a Dagály és a Városliget fakivágásait is.

A Belügyminisztérium azzal igyekezett csillapítani a kedélyeket, hogy

az előkészítési feladatokhoz szükséges tulajdonosi hozzájárulásokat az Országos Vízügyi Hatóság a III. kerületi és a fővárosi önkormányzattól egyaránt megkapta.

A Népszava szerint ez azért is különös, mert Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere egyaránt hevesen tiltakozott a gátépítés ellen a Népszavában megjelent cikk után. Kiss László egyenesen méltatlannak tartotta, hogy a nagyszabású tervekről meg sem kérdezték a kerületet, és tiltakozásra szólított fel mindenkit a gátépítés ellen, amely végérvényesen megváltoztatná a sziget képét. Karácsony Gergely főpolgármester pedig kijelentette: a főváros nem járul hozzá egy olyan beruházáshoz, amely 1000 fa kivágásával, a zöldfelület megcsonkolásával járhat.

Kiss László polgármester a Népszava kérdésére határozottan cáfolta, hogy a III. kerületi önkormányzat előzetes tulajdonosi hozzájárulást adott volna a Hajógyári-szigeti gáthoz. A kerületvezető a Pest Megyei Kormányhivatalnak írt levelében egyebek mellett arra is felhívja a kormánymegbízott figyelmét, hogy sem a kerületi, sem pedig a fővárosi építési szabályzat szerint sem lehetséges az árvízvédelmi mű megépítése. Kicsit másként áll a helyzet a fővárosi önkormányzattal. Az előző városvezetés az októberi választások előtt 4 nappal adott tulajdonosi hozzájárulást a tervezéshez szükséges, geotechnikai feltáró fúrások elvégzéséhez. A jelenlegi városvezetés ezzel szemben mindent elkövet, hogy a meglévő zöldfelületek megmaradjanak, azok területe ne csökkenjen.

Kiemelt kép: MTI/MTVA


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!