Országok, országrészek és munkakörök között sem egyenlő az eloszlás: van, ahol a munkák 60 százaléka is az AI terepe lehet, máshol csak a negyede. A mesterséges intelligencia megjelenése azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy az adott munkakör megszűnik.


Átfogó elemzést készített a mesterséges intelligencia (az angol kifejezés, az artificial intelligence után röviden AI) előretöréséről a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Kristalina Georgieva, az IMF elnöke blogbejegyzésében azt írja: a technológiai forradalom megindíthatja a termelékenységet, fellendítheti a globális növekedést és növelheti a jövedelmeket szerte a világon, rosszul használva azonban munkahelyeket szüntethet meg és mélyítheti a jövedelmi egyenlőtlenségeket is.

A nettó hatást szerinte nagyon nehéz megjósolni, mert az AI nagyon összetett módon hálózza be a gazdaságot, annyi azonban bizonyos, hogy a döntéshozóknak számos irányelvet ki kell majd dolgozniuk.

Az IMF munkatársai megvizsgálják a mesterséges intelligencia globális munkaerőpiacra gyakorolt ​​lehetséges hatását. Míg egyes elemzések korábban azt állították, hogy a „gépek” számos munkahelyet szüntethetnek meg vagy válthatják fel az embereket, ma már inkább úgy gondolják, hogy az AI kiegészítheti a humán munkaerőt.

A legszegényebb országokban ez a szám valószínűleg valahol 26 százalék körül lesz, míg a gazdagabb államokban elérheti a 60 százalékot is.

A kitett munkahelyek nagyjából fele részesülhet a mesterséges intelligencia integrációjából, ami növeli a termelékenységet. A munkák másik felében az AI-alkalmazások olyan kulcsfontosságú feladatokat hajthatnak végre, amelyeket jelenleg emberek végeznek, ami csökkentheti a munkaerő-keresletet, ami alacsonyabb bérekhez és munkaerő-felvételhez vezethet.

A kutatások szerint a magas presztízsű és komoly döntéshozatali felelősséggel bíró munkakörök, bírók és sebészek munkáját például megkönnyíti, de nem veszélyeztetni majd az AI. Más feladatokat, mint például a telemarketingesek, service centerekben dolgozók munkáját feleslegessé teheti a mesterséges intelligencia. A kreatív munkát végző művészek vagy épp a kemény fizikai munkában dolgozó konyhai kisegítők munkáját valószínűleg nem, vagy csak nagyon kis mértékben érinti az automatizálás.

A mesterséges intelligencia az országokon belüli jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket is befolyásolhatja. A kutatások azt mutatják, hogy a mesterséges intelligencia segíthet a kevésbé tapasztalt munkavállalóknak gyorsabban növelni termelékenységüket. A generációk közül nem meglepő módon a fiatalabb munkavállalók könnyebben kihasználhatják a lehetőségeket, míg az idősebbek nehezen tudnak alkalmazkodni.

A magas beosztású, mesterséges intelligenciával kompatibilis munkakörben dolgozók hatékonyságát javíthatja is az AI, így ezekben a munkakörökben a fizetések is emelkedhetnek. Az viszont, hogy amúgy is rosszabbul fizető munkakörökből több megszűnhet, az ezekben dolgozókat még inkább alulfizetett munkakörökbe kergetve, világszerte növeli majd az egyenlőtlenségeket az IMF szerint.

(via Telex)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!