Rosszul lett egy ember péntek este a Borsod megyei Csenyétén, leállt a légzése, a szívverését sem tudták kitapintani, így mentőt hívtak hozzá. Kiss István polgármester Facebookon számolt be az ezt követő eseményekről, a videót az Index szúrta ki.


A polgármester azt mondta, a mentők a helyszínre értek, de nem voltak hajlandóak bemenni a romatelepre, és megvárták a rendőröket.

Kiss Istvánt péntek este fél nyolc előtt a rokonok hívták a hírrel, a település vezetője pár perc alatt a helyszínre érkezett, látta a mentőket is, akik nem mozdultak el a romatelep széléről, azt mondták neki, hogy kizárólag rendőri kísérlettel mehetnek be.

Egy szemtanú szerint 20-30 percet kellett várni a rendőrökre, a beteg pedig eközben életét vesztette. A polgármester a saját autójába tette a testet, elvitte a mentőig, a mentőtiszt ott vizsgálta meg, majd megállapította a halál beálltát.

Kiss István szerint ekkorra már két mentőautó volt a helyszínen, de szerinte a mentősök azt mondták, már nem tudták volna megmenteni a beteget.

A település vezetője feljelentést tesz, elmondása szerint tavaly egy ötéves gyerek is meghalt a mentősök késlekedésének következtében.

A rendőrök az eset kapcsán azt reagálták, hogy "az Országos Mentőszolgálat jelzése alapján jelentek meg a településen, ahol a helyszíni szemle megtartása mellett biztosították a mentősök munkavégzését is. Az Encsi Rendőrkapitányság az Általános Közigazgatási Rendtartás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, bűncselekmény elkövetésére vonatkozó adat információ nem merült fel".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!