Az egészségügyi szakember posztolt is egy listát, ami szerinte ellentmond Győrfi Pál mentőszóvivő korábbi kijelentéseinek.


Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, Gálvölgyi János súlyos rosszulléte nem csak a színész ismertsége és népszerűsége miatt sokkolta az országot, hanem mert kiderült: családtagjai közel 50 percig hiába vártak a mentőkre, pedig a Kossuth-díjas színművésznek légzési nehézségei voltak és félrebeszélt. Végül kénytelenek voltak saját autójukkal kórházba szállítani. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) később elismerte, hogy mentésirányítójuk hibázott, de közben már rendőrségi nyomozás is indult az ügyben.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az eset után kijelentette: ilyen esetekben nem szabad, hogy számítson, a beteg mennyire ismert, azaz nincsen kivételezés eset és eset között.

Kunetz Zsombor egy Facebook-bejegyzésben hétfőn ezt igyekezett cáfolni:

A bejegyzés alapján a 24.hu megkereste a mentőszolgálatot, hogy valóban létezik-e VIP-lista, kik kerülhetnek fel rá, és milyen ellátásban részesülnek a rajta szereplők. Az OMSZ a következőket válaszolta:

„Az elmúlt napokban fokozott figyelem irányult az Országos Mentőszolgálat működésére, egy országosan ismert művész súlyos rosszullétével összefüggő mentésirányítási hiba kapcsán felmerült a betegek ellátási sorrendjének kérdése is. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy ahogy egy balesetnél sem a sérültek társadalmi helyzete, vagy ismertsége, hanem az állapotuk súlyossága határozza meg az ellátás sorrendjét, úgy a segélyhívások fogadása utáni intézkedéseknél is kizárólag a beteg állapota, az ellátás sürgőssége alapján történik a mentőegységek riasztása.

Amennyiben a betegellátást követő adminisztráció során a beteg jelzi, hogy a Közszolgálati Alapnyilvántartás részét képező „EÜ VIP kártyával” rendelkezik /2018. évi CXXV. törvény 175. § (4) bekezdése/, azt az adatlapon jelöljük, a jelentésben szerepeltetjük.”

Korábban a mentőszolgálat azt közölte: „gyűlöletcunami” indult munkatársaik felé Gálvölgyi János esete miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!