Amerikai sajtóhírek szerint a mentálisan zavart Robert Card az elmúlt hónapokban hangokat hallott és a mészárlás után fel akarta keresni egyik exét.


Miután Robert Card szerdán 18 embert megölve és többeket megsebesítve vérfürdőt rendezett a maine-i Lewistonban, a 40 éves férfi volt felesége, Cara Lamb és fiuk, Colby elmenekült otthonról, és elbújtak még a hatóságok elől is – írja a New York Post.

Ahogyan beszámoltunk róla, pénteken holtan találták Robert Cardot, aki öngyilkos lett. A New York Post információi szerint Card és Lamb 2005-ben kötött házasságot, de már két évvel később, 2007-ben kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva elváltak. Aztán 2013-ban egy furcsa kiegészítés került a válási megállapodásukba, mely kimondta, hogy „mindkét fél otthonában elzárva kell lennie minden fegyvernek egészen addig, amíg jogszerű használatuk indokolttá válik.”

Mindenesetre ekkor már a rendőrség is kereste a 39 éves nőt és a Carddal közös, 18 éves fiát, de már nem tartózkodtak a bejelentett lakcímükön, és a telefont sem vették fel. Sajtóinformációk szerint Card a fiának, Colby-nak címezte azt a levelet, melyet a rendőrök a tömeggyilkos bowdoini otthonában találtak meg. A levélben állítólag bizonyítékok hollétéről és megsemmisítéséről írt Card.

A hatóságok mostanra azonosították a szerdai tömeggyilkosság mind a 18 áldozatát.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!