A hangalapú technológia nem újdonság, mivel a navigációs rendszerek viszonylag hosszú ideje az életünkben vannak. Térnyerésének köszönhetően azonban egyre többféle okoseszköz kap hangasszisztens funkciót, ezek pedig nem csak egyre több feladatot képesek ellátni, de egyre valóságosabbak is. A hangasszisztenssel való társalgás egyre inkább hasonlít arra, mintha igazi emberrel beszélgetnénk, így nem csoda, hogy ezen eszközöknél és szolgáltatásoknál fontos tényező, hogy milyen hangon szólnak hozzánk.


A Kaspersky megbízásából készült kutatás szerint a magyarok között messze a leggyakrabban használt hangalapú technológiával felszerelt rendszer a navigációs rendszer, aminek valamilyen fajtáját a válaszadók több mint fele (51%) használta az elmúlt egy évben. Kevésbé számítanak itthon elterjedtnek (7%) az okosotthonokban gyakran használt hangsegédek, mint például az Amazon Echo vagy éppen a Google Assistant, de még az egyszerűbb okoseszközök, mint a telefonok vagy laptopok hangalapú digitális asszisztensei, így például Siri segítségét sem vesszük igénybe túl gyakran (12%).

A digitalizáció azonban elérte a telefonos ügyfélszolgálatokat is, amelyeknél mostanra szinte lehetetlen kikerülni, hogy hangbotokkal kerüljünk közvetlen kapcsolatba. Fontos kérdés tehát, hogy kinek a hangját részesítjük előnyben, ha hangalapú technológiával találkozunk.

Ha navigációs rendszerekről van szó, a magyarok szívesebben hallják egy nő hangját, ám ha egy vezető nélküli autó hangjáról van szó, megbízhatóbbnak tartják, ha az autó egy férfi hangján szólal meg.

A tanulmány főbb megállapításai:

  • Az otthoni hangsegéd esetében kétszer annyian részesítik előnyben a női hangot (36%), mint a férfit (15%).
  • A laptopok és okostelefonok hangasszisztenseinél is a női hangot (41%) kedvelik inkább a magyarok, és még nagyobb százalékban (51%) igaz ez, ha telefonos segélyvonalakról van szó.
  • Ugyanakkor a kutatás eredményei azt mutatják, hogy van egy jelentős csoport (29-43%), akiknek hang tekintetében nincs preferenciájuk vagy nem választottak.

Generációk tekintetében is érdekes eredmények születtek, ugyanis mind preferencia, mind megbízhatóság szempontjából az úgynevezett Baby Boomer generáció a férfihangot gyakrabban választotta a többi korcsoporthoz képest, a női hangot pedig leginkább az X-generáció és a férfiak csoportja preferálja.

Az evolúciós hatások úgy formálták az agyunkat, hogy különösen érzékeny legyen az emberi hangokra. Ezért van például az, hogy tanuláshoz az instrumentális (csak hangszeres) zenét ajánlják. Az emberi hangra épülő (vagy azt alkalmazó) digitális megoldások érzelmi alapon is közelebb hozzák a technológiát, a női hang pedig megbízhatóságot és törődést sugall."

- mondta el ezzel kapcsolatban Damsa Andrei, pszichológus.

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!