A Magyar Orvosi Kamara elnöksége üdvözli a Kormány március 13-án elrendelt intézkedéseit, amelyeket a koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében hozott, viszont úgy látják, hogy további intézkedések halaszthatatlan bevezetése is szükséges. A Magyar Orvosi Kamara elnöksége az alábbi új intézkedések bevezetését javasolja a Kormánynak:


  • A vendéglátó és szórakozóhelyek, a színházak és kulturális intézmények, sportlétesítmények, templomok és az élelmiszert nem áruló üzletek teljes bezárását.
  • Szükségesnek tartják a lakhely elhagyásának korlátozását.
  • Javasolják olyan egészségügyi ellátóhelyek kijelölését, amelyek kizárólag légúti tünetekkel jelentkező betegeket látnak el.
  • A lázas és légúti panaszokkal jelentkező betegek részére a többi betegtől elkülönített ellátás lehetőségét meg kell teremteni, úgy, hogy az ilyen betegek a várakozás és az ellátás során is legalább két méter távolságot tarthassanak egymástól.
  • Meg kell vizsgálni annak kivitelezhetőségét, hogy a tünetmentes kontaktokat ne az aktív kórházi ágyakon tartsák megfigyelés alatt.
  • Az egészségügyi dolgozók kizárólag megfelelő védelmet nyújtó védőfelszerelésben dolgozhatnak, az ehhez szükséges mennyiséget minden ellátó számára központilag biztosítani kell.
  • A 65 év feletti egészségügyi dolgozók mozgósítását és bevonását az ellátásba határozottan ellenzik.
  • Minden, a kezelőorvos által indokoltnak tartott esetben (pl. kórházi felvétel esetén is) biztosítsák a koronavírus-teszt elvégzésének lehetőségét, annak érdekében, hogy a fertőzött betegeket időben elkülöníthessék és az egészségügyi személyzet védelme is eredményesebben legyen megoldható.
  • A szűrővizsgálatokat a közvetlen kontaktusban lévő személyek esetében minden esetben végezzék el.
  • Engedélyezzék az arra felkészült laboratóriumok által a koronavírus vizsgálatok végrehajtását, az NNK nemzeti referencia laboratóriuma a pozitív eseteket erősítse meg.
  • Országosan tiltsák meg minden halasztható egészségügyi szolgáltatás nyújtását, beleértve a magánegészségügyet is.

A Magyar Orvosi Kamara számításai szerint a fenti intézkedések bevezetését követően 10-14 nappal várhatóan megállna a új esetek számának gyors növekedése, majd nagyjából két hónap alatt a járvány jelentősen visszaszorítható lenne.

kiemelt kép: 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!