Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök bejelentette csütörtökön, hogy kezdeményezte az Európa Tanács (ET) isztambuli egyezményének alkotmánybírósági vizsgálatát -írja az MTI.

Sajtóértekezletén a miniszterelnök azt mondta, a kormány "részben osztja" a közvéleményben megnyilvánuló aggodalmakat, és joggal feltételezi, hogy az egyezmény ellentétben áll többek között az állam világnézeti semlegességéről szóló alkotmányos elvvel, valamint sértheti a szülők azon jogát, hogy lelkiismeretük szerint neveljék gyermekeiket.

Morawiecki azután fordult az alkotmánybírósághoz, hogy hétfőn az egyik kisebb kormánykoalíciós pártot, a Szolidáris Lengyelországot képviselő lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro indítványozta a nők elleni és a családon belüli erőszakról szóló, Varsó által az előző kormány idején, 2015-ben ratifikált isztambuli egyezmény felmondását.

Múlt hét pénteken több ezres tüntetés volt Varsóban, melyen sokan A szolgálólány meséje című Atwood-regényből készült sorozatból ismert ruhákban jelentek meg, tiltakozva a felmondás ellen. A demonstráció főszervezője szerint ugyanis a lépés legalizálja a családon belüli erőszakot az országban. A lengyel Jog és Igazságosság pár (PiS) igen szoros kapcsolatban áll az országban rendkívül nagy befolyással bíró katolikus egyházzal, amelyhez hasonlóan a párt a konzervatív családmodellt népszerűsíti. A populista-konzervatív lengyel kormány számos elemében követi Orbán Viktor politikáját, a bíróságok átalakításától kezdve a közmédia propagandacsatornává züllesztéséig, Andrzej Duda pedig erőteljes homofób kampánnyal nyerte meg az elnökválasztást júliusban.

Lengyelország kilép az Isztambuli Egyezményből

A lengyel kormány indokai hasonlók a magyaréhoz.

Kiemelt kép: Aleksander Kalka/NurPhoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!