Kisorsolta az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a férfi és női kézilabda Bajnokok Ligája csoportjait, a férfiaknál a Telekom Veszprém, míg a nőknél a Ferencváros került nehezebb csoportba.


A sorozat szerdai sorsolásán a Veszprém mellé került a német Kielt és a spanyol Barcelona is, ezzel a 2019/20-as idény decemberre halasztott négyes döntőjének résztvevői közül három együttes is a B jelű nyolcasba kapott besorolást.

A MOL-Pick Szegednek a címvédő északmacedón Vardarral, a német Flensburggal és a francia Paris Saint-Germainnel kell majd megküzdenie az első két hely valamelyikéért.

A megváltozott BL-ben a nyolcfős csoportok első és második helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6. helyezettek oda-visszavágós alapon döntik el, ki jut még a legjobb nyolc közé.

Hasonlóan nehéz csoport jutott a női BL-ben a Ferencvárosnak is, az előző négyes döntő négy csapatából hármat, a francia Metzet, az orosz Rosztovot és a norvég Kristiansandot is Elek Gábor együttese mellé sorsolták.

A címvédő Győri Audi ETO KC-ra két, papíron nehéz ellenfél, a román Valcea és a montenegrói Podgorica vár.

A női mezőnynél a létszám változatlan, továbbra is 16 csapat szerepel a BL-ben, de a lebonyolítás változott, és a következő évadtól a férfiakéval megegyező lesz.

A kézilabda Bajnokok Ligája csoportjai

férfiak:

A csoport: Vardar Szkopje (északmacedón), Paris Saint-Germain (francia), PGE Vive Kielce (lengyel), Porto (portugál), MOL-Pick Szeged, HC Meskov Breszt (fehérorosz), Elverum (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)

B csoport: Barcelona (spanyol), Telekom Veszprém, THW Kiel (német), Aalborg (dán), HC Nantes (francia), HC Motor Zaporizzsja (ukrán), RK Celje (szlovén), HC PPD Zagreb (horvát)

nők:

A csoport: Metz (francia), Rosztov-Don (orosz), Vipers Kristiansand (norvég), Esbjerg (dán), FTC-Rail Cargo Hungaria, CSM Bucuresti (román), Bietigheim (német), Krim Ljubljana (szlovén)

B csoport: SCM Raminu Valcea (román), Győri Audi ETO KC, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Borussia Dortmund (német), CSZKA Moszkva (orosz), Brest Bretagne (francia), Odense (dán), HC Podravka Vegeta (horvát)

Kiemelt kép: Axel Heimken/picture alliance via Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!