A magyar férfi kézilabda-válogatott 26-22-re legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes Horvátországot a hatodik, utolsó fordulóban, szombaton Veszprémben. Három nappal korábban az aranyérmest is elkapta a csapat, vagyis a 2020-as döntő mindkét válogatottját elkapta.


A meccs elején két góllal elléptek a magyarok, de a horvátok összeszedettebben kézilabdáztak, így átvették a vezetést. Az ellenfél tudatosan lassította a játékot, ami annyira nem ízlett a házigazdágnak, hogy 12 perc alatt két gólt dobtak csak a mieink. Félidőben 10-9-re vezettek a horvátok, ráadásul elléptek három találattal, de ezt követően már nem csak az egyenlítés, hanem a fordítás is összejött a magyaroknak.

A harmadik fordulóból elhalasztott spanyol-horvát mérkőzés új dátumát egyelőre nem jelölték ki, ám novemberben a horvátok 31-27-re győzték le a magyarokat, így utóbbiaknak - idegenben lőtt több góljuk miatt - jobb az egymás elleni mérlegük, ezzel biztosították az Eurokupa megnyerését.

Az Eurokupában a jövő januári, magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatában nem szereplő csapatok, azaz a rendező országok válogatottjai, valamint a legutóbbi kontinensviadal két döntőse, Spanyolország és Horvátország vesznek részt.

Végeredmény - Eurokupa, 6. (utolsó) forduló:

Magyarország-Horvátország 26-22 (9-10)

Az állás: 1. Magyarország 10 pont/6 mérkőzés, 2. Horvátország 8/5, 3. Spanyolország 2/4, 4. Szlovákia 0/5


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!