Ahol minden héten háború van. Ahol, ha nem tudsz játszani kockásra ülöd a feneked a kispadon, és ahol hiába vagy nagy király, ha nem passzolsz, nem fogsz labdát kapni. És ahol sosincs himi-humi cselezgetés előrehaladás nélkül.
Kummert Krisztián Gonzales olyan feltétellel tanítgatja a srácokat, hogy a tudást csak kölcsön kapták, és tovább kell adniuk, ha valaki még kezdőbb náluk.
Zarándokhely, ahová nem csak a kosárlabda és a szeretete vonzz ki évről évre mindenkit, hanem azért, mert tudod hogy a legjobb spanod is üvöltve fog elküldeni a fenébe, ha nem hajtasz rendesen. Ahol, bár nem jegyezzük a meccsek eredményeit, mégis minden héten “háború” van.
Ahol, ha nem tudsz játszani, kockásra ülöd a segged a kispadon, de ahol mindig lesz valaki aki üres időben megtanít hogy is kell ezt a csodás játékot játszani, és ahol hiába vagy már nagy király, mert ha nem passzolsz, bizony nem fogsz labdát kapni! Ugyanis, ha nem tűnt volna fel: a kosárlabda egy csapatjáték...
Ez az a hely ahol sosincs himi-humi cselezgetés előrehaladás nélkül, ahol ha nem mondod be a faltot keménynek gondolnak és ha bemondod akkor egy csicskának.
Anno a Basket magazin csak "Budapest leghangosabb szinpadának" nevezte a Bikást, de még a méltán híres FORBES Magazin is három teljes oldalt írt rólunk, mert a Bikás Storyt mindenki szereti és mindenki tud vele azonosulni, és a legtöbben irigylik is akik nem ide járnak.
Ez nem egy egyszerű utcai kosárlabdapálya. Több ennél, de erről a témáról bármeddig tudnék nektek regélni. Ezért is kezdtem el anno blogot írni róla. A legjobb storyk gyűjteményét itt találod a Bikásról.
Most inkább megpróbálom nektek picit összefoglalni mi is a Bikás jelenség:
Ezt a pályát átjárja a szeretet, és ez az hely, ahol a kisfiúkból férfiak, legendák, majd legendás apukák, a kislányokból amazonok, majd anyatigrisek lesznek. De legfőképp igazszívű emberek, akik majd ide hozzák le a gyermekeiket is a nyugalom szigetére... a szentélyünkre: A BIKÁSRA!
