2016-ban néhány fiatal úgy döntött, számítógépes játékban teszi bejárhatóvá a harmincas-negyvenes évek fordulójának Budapestjét, visszaidézve a város azon időszakát, mikor még sem a második világháború eseményei, sem az 1956-os forradalom, sem a szocializmus időszakának sokszor drasztikus be- és átépítései nem hagytak rajta nyomot.

A munkák - aminek állásáról legutóbb januárban számoltunk be - eredményeként a csoport egy korabeli zenéket és rádióadásokat játszó, az utcai plakátokat és neonfeliratokat is visszaidéző belvárost tesz majd végigsétálhatóvá, vagy épp autózhatóvá, a fejlesztés azonban lassan halad, hiszen mindenki önkéntesként, szabadidejében vesz részt benne.

Kapcsolódó

Számítógépes játékban járhatjuk be a negyvenes évekbeli Budapestet

Évek óta készül az Eltűnt Budapest, és ugyan messze még a végső cél, de az első verzió már játszható.

Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy semmit sem haladnának - kitűnően bizonyítja ezt a hivatalos Facebook-oldalukon vasárnap késő délután megjelent poszt is, ami arról ad hírt, hogy 2022 végén a tervek szerint már játszható lesz az első küldetés, amiben a játékosok a Blaha Lujza téri Corvin Áruház rég eltűnt, rövidesen részben visszatérő belső tereiben végezhetik majd el a kitűzött feladatot.

Galéria

Lost Budapest / Facebook

24huGaléria

A legendás Corvin Áruház rég eltűnt belső tereit is bejárhatjuk majd egy készülő számítógépes játékban

A legendás Corvin Áruház rég eltűnt belső tereit is bejárhatjuk majd egy készülő számítógépes játékban

1/6 Lost Budapest / Facebook

Fotó megosztása:

2/6 Lost Budapest / Facebook

Fotó megosztása:

3/6 Lost Budapest / Facebook

Fotó megosztása:

4/6 Lost Budapest / Facebook

Fotó megosztása:

5/6 Lost Budapest / Facebook

Fotó megosztása:

6/6 Lost Budapest / Facebook

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

A főváros legszebb közösségi tere volt egykor a Corvin Áruház

apollo projectograph

Fél évszázad után előbújt az alumíniumburkolat alól a Corvin Áruház palotája

blaha lujza tér

Újra beburkolták a Corvin áruházat

blaha lujza tér

Jövőre befejeződhet a Blaha Lujza téri Corvin Áruház teljes felújítása

blaha lujza tér

Csúszhat a Corvin Áruház műemléki homlokzatának felújítása

blaha lujza tér

Fotó megosztása:

Az országban elsőként mozgólépcsővel rendelkező épület történetét öt évvel ezelőtt számtalan archív fotóval megtámogatott, hosszú cikkben mutattuk be, az év elején pedig a valójában két épületből álló tömb belső tereit is bejártuk, hogy megtudjuk, milyen részek nyerik majd vissza az eredeti arcukat, és mik azok, amiket biztosan nem látunk majd viszont.

Kapcsolódó

Jövő tavasszal nyitja meg a kapuit a felújított Blaha Lujza téri Corvin Áruház

Az eredeti állapotokat részben helyreállító munkálatok során üzlet- és irodaterek születnek. Megnéztük, hogy állnak az évek óta folyó munkák.

A fenti képeken látható fényes belső udvarral kapcsolatban az év elején még felemás tervek voltak, hiszen a gipszdíszek, illetve a bronzcsillárok visszahelyezését a befektetők elvetették, az első emeleti álmennyezet kibontása után azonban

előkerültek az eredeti felülvilágítók, illetve az azokat keretező növénymotívumok, amik alatt egy kávézó kaphat majd helyet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!