Felfüggesztettek az állásából egy tanárt Kínában, miután durván megbüntette egyik diákját, amiért elfelejtette bevinni az iskolába a házi feladatát.

Az osztályteremben lévő biztonsági kamera felvette a megdöbbentő esetet. A férfi kihívta a kislányt a tanári asztalhoz, ahol előbb kiabált vele, majd lökdösni kezdte.

Aztán egyszer csak megfogta a gyereket a lábánál, majd a ruháját rángatva fejjel lefelé fordította és úgy rázta őt. Ezután a terem szélére lökdöste a riadt diákot, ő pedig egy vonalzóval idegesen csapkodni kezdett felé. Mindezt az egész osztály szeme láttára tette, a többi gyerek pedig ijedtében a pad alá bújt.

A következő másodpercekben a megbüntetett kislány már nem látszik a felvételen, de az igen, hogy a tanár a vonalzóval odamegy hozzá és a hangok alapján ütögeti vele őt. A látottak láthatóan sokkolták a tanulókat.

A videó elterjedt a kínai közösségi oldalakon, ahol óriási felháborodás tört ki. Főleg miután kiderült, hogy

hirdetés

nem ez volt az első ilyen eset, az agresszív tanár már több diákját is fizikai bántalmazással büntette.

A botrány miatt a helyi tisztviselők vizsgálatot indítottak az eset kapcsán. Bebizonyosodott, hogy valóban igazak voltak a vádak a tanárral szemben, ezért felfüggesztették a férfit.

Forrás: Daily Mail


hirdetés