Az Egységes Diákfront azért tiltakozott, mert az intézményben kordonnal választottak el egy homoszexuálisokat is bemutató kiállítást.


Korábban mi is írtunk róla, hogy a nagy vitát kiváltó World Press Fotókiállítás után a Néprajzi Múzeumban ugyanis fekete szalaggal kerítették el az Indiánok. Lelkek. Túlélők. című fotókiállítás egyik, az alkotóművész korai műveit bemutató részét, azokon ugyanis olyan jelenet is látható, amin egy férfi egy másik férfi vállára teszi a kezét.

A kiállítást ezért csak 18 éven felüliek látogathatják. Épp ahogy a Nemzeti Múzeum korábbi tárlatát, igaz, ott L. Simon László igazgatónak részben azért kellett felállnia székéből, mert felhívta a figyelmet, hogy a múzeum nem kérhet életkort igazoló okmányt.

Csütörtök este az Egységes Diákfront tiltakozó akciót hirdetett meg a Néprajziba „Le a kordonnal – Múzeumlátogatás” címmel. Előtte nyílt levelet is írtak a főigazgatónak. Ebben felszólítják Kemecsi Lajost, hogy bontsa el a kordont a kiállításról. „Amennyiben a Néprajzi Múzeum szerint bizonyos művek homoszexuális propagandaként definiálhatók, az intézmény láthatóan nincs tisztában a művészet fogalmával. A művészet szabad, annak korlátozása a művészi szabadság korlátozása” – írják.

Hozzáteszik, szerintük a fiatal generáció tagjaiból akkor lesznek tudatos állampolgárok, ha kulturálódhatnak. Az Egységes Diákfront a direktornak szánt levelében úgy fogalmazott, a főigazgatónak felelőssége van abban, hogy a fiatalok a művelődéshez való jogukat szabadon gyakorolják – amennyiben ezt a lehetőséget megvonja tőlünk, abban az esetben azonnali lemondásra szólítják fel.

A magyar származású Claudia Andujar fotóit felvonultató tárlat egyébként nem a homoszexualitásról, hanem a brazil őserdőben élő a janomami indiánok életéről szól, viszont az alkotó korai munkái közt akad egy fotóriport, amelyen Andujar a São Paulóban és Rio de Janeiróban élő meleg közösségek mindennapjait dokumentálta. Ezeket a képeket a Néprajzi Múzeum nagy kiállítóterében csak tizennyolc év felettiek nézhetik meg.

A diákok csütörtök délután 5 órakor váltottak jegyet a múzeumba – ezt egyébként gond nélkül meg tudták tenni. Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront elnökségi tagja kisebb tárlatvezetést rögtönzött, melyen összehasonlította a kiállítás egyéb fotóinak témáit és a rajtuk látható meztelenséget azzal a meleg férfiakat ábrázoló képpel és a kivetítőn pörgő többivel, amelyet végül kordonnal vettek körül – írja a Népszava. Az Egységes Diákfront a vendégkönyvben is üzenetet hagyott: „A művészet mindenkié, a művészet szabad.”

A diákok arról számoltak be, hogy az eset után a szervezőt szabálysértési eljárás alá vonták be bejelentetlen gyűlés szervezése miatt. A Diákfront azonban azt mondta: ez nem tántorítja el őket, az akció után pedig a Corvinus Egyetemhez vonultak, hogy csatlakozzanak Ádám Zoltán, a kirúgott egyetemi tanár melletti szolidaritási tüntetéshez.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!