Különös beszélgetés hangzott el Kossuth Rádió március 9-ei adásában - erről számolt be a Telex, amely az egyik betelefonáló, Imre és a közmédia riportere által folytatott beszélgetést le is jegyezte.


A téma a Fidesz és az Európai Néppárt frakciójának szakítása volt, Imre mondandójának lényege pedig az volt, hogy ő nincs meglepődve a távozáson, ugyanis a Fidesz már sokszor szembefordult azokkal, akik támogatták őt, ilyen volt például Soros György.

Miközben Imre előadta eszmefuttatását, a közmédia munkatársa többször vágott közbe, és igyekezett a kormánypártot gyepáló Imrét leszerelni. (A beszélgetést ezen a linken, 17:25-től lehet meghallgatni.) Íme egy kis ízelítő belőle:

"Imre: "Hát, én nem teljesen értek egyet az előttem szóló szakemberrel, az Ágoston Sámuellel. (…) A Fidesz mai vezetői a KISZ és az MSZMP tagjai voltak. A Kövér László, a Pintér belügyminiszter úr, Áder János, stb, stb. (a műsorvezető megpróbál közbevágni) Én nem lepődöm meg, hogy a mostani Fidesz pálfordulást hoz létre, és mindig hátat fordít a támogatóinak."

Itt a műsorvezető megint közbevág, a betelefonáló azonban végig szeretné mondani, de tudja, hogy nem sok idő van, "Nem, bizony!" - mondta a műsorvezető.

Imre: "Utána jött a Bibó-szakkollégium, oda tömörült a Fidesz mai vezetése, és Soros György pénzelte őket. Hát nem tudom, nézze, ez a rendszerváltás ideje, biztos emlékszik rá ön is, meg sokan mások is. Soros György pénzelte őket, (a műsorvezető megint közbevág) bocsásson meg, hadd fejezzem be, és utána a Fidesz belépett az európai liberális szövetségbe." (1992-ben a Fidesz a Liberális Internacionálé tagja lett.)

Műsorvezető: "Az aktuális témához hogyan kapcsolódik ez?"

Imre: "Én ahhoz szeretnék hozzászólni, csak azt akarom mondani, hogy én nem lepődöm meg."

Műsorvezető: "Tehát önnek az a véleménye, hogy nem lepődik meg. Értem, oké."

A Telex idézi, hogy másnap a műsorban megnevezett a DK-s Czeglédy Csaba telefonált be, aki azt szerette volna elmondani, hogy nem büntetett előéletű minden állítással szemben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!