Igaz, a magyar kormány már korábban is inkább lemondott a nekünk járó 77 milliárd forintról, mert a pénz egy részét nem ők oszthatták ki.


A korrupció megfékezéséhez szolgáló intézkedésekhez köthetik a Norvég Alapból érkező friss támogatásokat is - írja a Népszava brüsszeli források alapján. Eközben Magyarország harmadszor vétózta meg az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó országok közös nyilatkozatát.

Az EGT lényegében az unió közös piacának a kiterjesztése olyan országokra, amelyek amúgy nem tagjai a politikai közösségnek. Ezért cserébe Izland, Liechtenstein és Norvégia két pénzügyi alapon keresztül támogatja az EU felzárkózásra szoruló országait - köztük Magyarországot is.

A finanszírozás lebonyolítását így kivették az Ökotárs Alapítvány kezéből és rábízták a Széchenyi Programiroda Kft-re. Norvégia azonban erre válaszul felfüggesztette a két alapból járó összes támogatást, mert Magyarország egyoldalúan megváltoztatta az elosztás rendszerét.

Mivel az ezt követő tárgyalásokon nem sikerült olyan szervezetet találni a pénz elosztására, amely mindkét félnek megfelelt volna, ezért

Az EGT-t alkotó európai uniós tagállamok, valamint Liechtenstein, Izland és Norvégia miniszterei évente kétszer üléseznek az EU székhelyén. A legutóbbi, november 23-i ülésükön azonban megint nem tudtak közös nyilatkozatot elfogadni, mert a magyar kormány - immár harmadszorra - megvétózta azt.

A lapnak egy az eseményeket közelebbről ismerő brüsszeli forrás azt mondta, megismétlődött, ami idén májusban és tavaly novemberben történt, amikor a miniszteri ülést előkészítő tárgyalások során

Ez azonban a három EU-n kívüli ország számára most is elfogadhatatlan volt.

Az újabb hétéves - 2021-2027 közötti - pénzügyi hozzájárulásáról júniusban kezdődtek meg a tárgyalások. Az EU27-ek nevében eljáró Európai Bizottság a Népszava kérdésére korainak tartotta megjósolni, hogy mikor születik megállapodás a finanszírozás nagyságáról, a támogatandó ágazatokról és az egyes tagállamoknak jutó pontos összegekről. Egy brüsszeli forrás szerint mindenesetre a három északi ország továbbra is kiemelten kívánja támogatni a civil szervezeteket és a jogállamiság érvényesülését az alapból.

Sőt,

Erről azonban Izland, Norvégia és Liechtenstein egyelőre maguk között egyeztetnek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!