Az összesen 77 milliárd forintos támogatás nem csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett - ezt közölte a norvég külügy a Népszava érdeklődésére, ami arra vonatkozott, van-e még esély arra, hogy a Norvég Alap 2014-2021-es forrásait folyósítsák Magyarországnak.

A norvég diplomácia kijelentésének azért van jelentősége, mert a kormány továbbra is azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a pénz még menthető, a lapnak a Miniszterelnökség még a múlt héten is azt írta, hogy a magyar fél nyitott a további tárgyalásokra és egyedül a norvégokon múlik, hogy lesz-e megállapodás.

Mint arról a 24.hu is részletesen beszámolt, a támogatást övező konfliktus 2014-ben alakult ki, amikor a magyar kormány megtámadta, sorosista szervezetnek bélyegezte a Norvég Alapoból a civilszervezeteknek járó források elosztását koordináló Ökotárs Alapítványt. Ezután a vita tárgya rövid időn belül az lett, hogy ki irányítsa a pénzek elosztását: a norvégok egy kormánytól független szervhez ragaszkodtak, míg a magyar kormány ragaszkodott a totális kontrollhoz.

Végül a magyar kabinet hosszú tárgyalások után tavaly december 21-én állapodott meg arról, hogy elindítja a program harmadik ciklusát. A megállapodáshoz azonban fontos kitételt fűztek a norvégok, miszerint a civil szervezeteknek nyújtott támogatásokról egy független alapkezelőnek kell döntenie, az erről szóló megegyezés pedig alapfeltétele annak, hogy kifizessék a pénzeket. Ezután a kormánynak hét hónapja volt arra, hogy döntsön a lebonyolításban részt vevő civilszervezetről, ez azonban nem történt meg, így most olyan hazai területek esnek el komoly pénzektől, melyeknek nagy szükségük lenne rá.

Kapcsolódó

Inkább elengedünk 70 milliárd forint támogatást, csak mert a kormány ragaszkodik a totális kontrollhoz

A magyar kormány és a donorok nem tudtak megállapodni arról, hogy ki kezelje a Norvég- és EGT Alapból érkező civil támogatásokat. Olyan hazai területek esnek el komoly pénzektől, melyeknek nagy szükségük lenne rá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!