Az RRF-tervben nevesítették a fővárosi projektet, így a pénz másra nem költhető. De ha nem vesszük igénybe, akkor euromilliókat veszítünk, miközben a szerelvények és az infrastruktúra is vészesen elöregedtek.


Komoly uniós pénzt veszíthetünk el az elakadt HÉV-projekten – írja a Népszava. Ennek keretében az 56 kilométer hosszú budapesti és környéki HÉV vasútvonal korszerűsítése és kapacitásbővítése lenne megvalósítható. A fenntartható zöld közlekedésre megítélt források több mint felét költené erre az Orbán-kormány, legalábbis a benyújtott és nemrég elfogadott, de 27 jogállamisági feltétel teljesítéséhez kötött terv szerint.

– írja a lap.

Arról korábban már Vitézy Dávid (korábban a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője) is beszélt, hogy a vasúti járműgyártóknál is tapasztalhatók problémák. Mégis a 2021-ben eredménytelennek nyilvánított tendert azóta sem hirdették meg újra. Pedig már most is késő lenne, mert a szerelvények nem készülnének el a megadott határidőre.

A pályafelújítási tervek ugyan készen vannak, de a választások után átalakult kormány a pénzeket inkább vidéki fejlesztésekre költené. A szentendrei, a ráckevei, a gödöllői és a csepeli HÉV-vonalak fejlesztése kiemelt állami beruházás lett, de a lap értesülése szerint a projekt nyolc hónapja áll. A BFK korábban úgy számolt, hogy a beruházás akkor is csak szorosan fejezhető be 2026 nyarára, ha idén januárra az összes engedély megvan és meghirdették a pályázatokat.

„Lázár János a parlamenti interpellációmra adott válaszában azt mondta, hogy a kiviteli tervekig szeretnének eljutni. De arról senkinek lövése sincs, hogyan” – mondta Szabó Szabolcs, Csepel országgyűlési képviselője. A portál emlékeztet rá, hogy Lázár arról is beszélt, hogy „ha megállapodunk az Európai Bizottsággal a kötöttpályás fejlesztésekről, akkor kinyílik egy intellektuális vita arról, hogy Magyarországon csak a központi régióban fejlesszünk-e. Ha ezt a három HÉV-vonalat megcsináljuk, akkor mi marad a vidéki fejlesztésekre?”

Ugyanakkor az RRF-tervben már nevesítették a fővárosi projektet, így a pénz másra nem költhető. Így, ha nem sikerül ezt az összeget igénybe venni, akkor a HÉV-fejlesztés lefújása euromilliók elvesztését eredményezné, miközben a szerelvények és az infrastruktúra is vészesen elöregedett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!