Csodálkoztam, hogy nem csinál semmit az MNB a betéti kamatok miatt, most már tudom, miért - mondta az Azénpénzem.hu-nak egy banki szakember, miután bejelentették a 800 milliárd forint extraprofit különadókat, köztük a bankokra kirótt 300 milliárd forintot.

Nagy Márton miniszter a május 26-i Kormányinfon elmondta, hogy a bankok azért tesznek szert extraprofitra, mert közel 13 ezermilliárd forint náluk levő pénzre 0,3 százalék kamatot fizetnek, miközben ez a pénz hitelként kihelyezve 7 százalékot hoz. Ezért a fizetendő összeget kamatbevétel arányában szabják meg.

Nos, a Magyar Nemzeti Bank már korábban "összevonta a szemöldökét" a betéti kamatokat látva. Virág Barnabás alelnök februárban úgy fogalmazott, tarthatatlan, hogy a bankok nem követik a jegybanki lépéseket, és ha a közeljövőben nem változtatnak ezen, akkor gazdaságpolitikai lépéseket tesz az MNB. Hogy ezek mik lesznek, arról nem beszélt. Végül nem is tett semmit. Pedig a szakportál szerint lett volna lehetősége megvédeni a fogyasztók, a lakosság pénzét az inflációtól, és rávenni a bankokat a betéti kamatok emelésére.

A pénzintézetek pedig - mivel nem tett semmit a jegybank, és valójában már készültek a különadókra -, nem is adtak többet a pénzünkre. De nem is nagyon lehet egyelőre másra számítani. Ha az MNB valóban rádörrent volna a bankokra, bőven lennének itt magasabb betéti kamatok. De nem tette. Most az állam szedi el ezt a pénzt, így a betéteseknek megint nem jut. Hiszen a kamatkülönbözetre kivetett adót úgyis be kell fizetni. Vagyis a lakosság ennek is a vesztese lesz - borítékolják. Arra is számítanak, hogy a bankszámlák is drágulni fognak, és a tranzakciós illeték emelésének is a banki ügyfelek lesznek a vesztesei.

Hivatkoznak még a BDO Magyarország szakértőire, akik szerint most a kormány nem is tervezi, hogy megtiltsa a különadók átterhelését a végső fogyasztókra. A BDO úgy tudja, a tranzakciós illeték az értékpapír-tranzakcióra is kiterjed majd (a Magyar Államkincstár és a Magyar Posta kivételek maradnak), és növelik az illetékfizetés felső határát is. Vagyis egy mozdulattal drágább lesz minden pénzügyi tranzakció.

Kapcsolódó

A Bankszövetség állítja, a versengő, sokszereplős bankszektorban extra profit nem keletkezhet

Az újabb extra adóterhek kivetését ellenzik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!