Magyarországon is ezt a fertőtlenítőt használják a legtöbbször. A kutatók szerint nagyon sürgősen ki kellene találni egy alternatívát, ami valóban véd a fertőzésektől.


A kórházakban leggyakrabban használt egyik klóros fertőtlenítőszer gyakorlatilag semmivel nem hatásosabb az úgynevezett szuperbaktériumok ellen, mint a tiszta víz – állítja a phys.org tudományos szakportálon közétett egyik tudományos cikk. Az intézményekben általában ezt a szert használják a kórházi köpenyek és a felületek tisztítására.

A Microbiology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint így a kórházakban dolgozók tudtukon kívül súlyos fertőzéseknek lehetnek kitéve.

–nyilatkozta a kutatást vezető Tina Joshi, a Plymouthi Egyetem molekuláris mikrobiológia docense.

A kutatók szerint sürgősen meg kell találni a jelenlegi, hatástalan fertőtlenítőszerek alternatíváit.

Nemrégiben mi is írtunk a Direkt36 cikkéről, ami feltárta: 2021-ben minden korábbinál több, mintegy 16–21 ezer kórházi fertőzést azonosítottak az egészségügyi intézmények, az esetek csaknem fele halállal végződött. A portál megnevezte azokat az intézményeket is, ahol a legsúlyosabb volt a helyzet:

(via hvg.hu)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!