Becslések szerint 3,6 millió amerikait fenyeget kilakoltatás, néhányuk már hétfőn elveszítheti az otthonát, miután szombaton éjfélkor lejárt az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány miatt tavaly bevezetett szövetségi kilakoltatási moratórium. Mint azt korábban megírtuk, a moratóriumot tavaly szeptemberben rendelte el a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC), minthogy a járvány miatt sokan elvesztették munkájukat.


A rendelet azokra az egyedülálló bérlőkre vonatkozott, akiknek az éves jövedelme nem haladja meg a 99 000 dollárt. Noha Joe Biden amerikai elnök a hírek szerint szerette volna, ha ismét meghosszabbítják a moratóriumot, csütörtökön mégis azt közölte, hogy nem támadja meg a Legfelsőbb Bíróság határozatát, amely szerint a moratórium július 31-e után már nem hosszabbítható.

Nancy Pelosi házelnök és a képviselőház több vezető demokrata tagja mindezek után felszólították a Joe Biden kormányát, hogy haladéktalanul hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumát. Pelosi "erkölcsi kötelességnek" nevezve, hogy megakadályozzák amerikaiak kilakoltatását a koronavírus-járvány újabb hulláma idején. Vezető demokrata politikusok nyilatkozatban arra szólították fel a kormányt, hogy a moratóriumot október 18-ig hosszabbítsa meg.

Muszáj cselekedni, és a kormány tudja megtenni

- áll Pelosi vasárnap este kiadott nyilatkozatában, amelyet több vezető demokrata is aláírt. Az Associated Press azt írja, a Fehér Ház eddig közvetlenül nem reagált a demokrata párt felvetésére.

Néhány demokrata képviselő úgy nyilatkozott, meglepetésként érte őket a múlt csütörtökön, amikor Biden bejelentette, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete nyomán nem hosszabbítja meg újra a moratóriumot, noha a Kongresszusnak erre megvan a lehetősége. A kongresszusi képviselőknek ezzel együtt mindössze néhány napjuk maradt volna a cselekvésre a moratórium lejárta előtt, ami frusztráló lehetett, és rávilágított a képviselők és a kormány közötti feszültségre is.

Alexandria Ocasio-Cortez vasárnap, órákkal a moratórium lejárta után saját pártja felelősségére utalva azt mondta, hogy a demokratáknak tiszta vizet kell önteniük a pohárba.

A Kongresszus korábban jóváhagyott egy szövetségi szintű járványügyi segélycsomagot közel 47 milliárd dollár értékben. Ez a csomag lényegében állami lakásfenntartási támogatás, amely a bérlőkhöz és a lakástulajdonosok biztonságát is szolgálja. Biden felszólította az önkormányzatokat, hogy "tegyenek meg minden lehetséges lépést" a pénz azonnali folyósítására.

Nincs mentség arra, ha bármely állam vagy település nem juttatja gyorsan a pénzeszközhöz azokat a tulajdonosokat és bérlőket, akik rászorulókká váltak a járvány során

- áll Biden pénteken kiadott közleményében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!