Azt írják, a KSH fogyasztói árindexét alapul véve akár 22% is lehetett volna a jövő évi díjkorrekció. Idén mindhárom nagy telekommunikáciüs cég úgy változtatta meg a szerződési feltételeit, hogy automatikusan növelhetik a díjaikat az infláció mértékével.


Nem áramelésnek, hanem díjkorrekciónak nevezik a telefon- és internetszolgáltatók azt az idén bevezetett újítást, hogy inflációkövető díjemelést vezettek be. Az Általános Szerződési Feltételek módosításával lehetővé vált, hogy az infláció mértékéig egyoldalúan, a kilépés lehetőségének felkínálása nélkül változtassanak az áraikon.

Elsőként a Vodafone közölte, hogy ennek alapján jövő márciustól hogy alakulnak az áraik.

Azt írják, "az elmúlt hónapok kedvező gazdasági hatásainak köszönhetően - így az infláció csökkenése, vagy a hírközlési szolgáltatókat terhelő közműadó, illetve a távközlési pótadó fokozatos kivezetése –, továbbá az ügyfelek anyagi terheinek mérséklése érdekében"

Szerintük ez azért kedvezményes, mert a díjkorrekciót az előző évi fogyasztói árindex alapján számolják ki, méghozzá úgy, hogy a megelőző év augusztus 31. napja és az azt megelőző év szeptember 1. napja közti időszak átlagát veszik figyelembe. Ez alapján pedig 22,01 százalékos is lehetne az emelés.

Azt írják, a 15%-os emeléssel

Azt is hozzáteszik, hogy a díjkorrekcióval megegyező mértékben, azaz 15,4 százalékkal növelik a lakossági és a kisvállalati szegmensben az előfizetők által igénybe vehető egyes kedvezmények mértékét is. Szerintük mindezeknek köszönhetően a cég "éves szinten közel 40 százalékkal mérsékli a lakossági és kisvállalati ügyfelek anyagi terheit a 22,01 százalékos automatikus díjkorrekcióhoz képest."

Arról egyelőre nincs információ, hogy a Telekom és a Yettel hogyan változtat az árain.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!