Egy londoni bíróság elé állították Nurszultan Nazarbajev volt kazah elnök 28 éves unokáját, s azzal vádolják, hogy kokain hatása alatt öngyilkossággal fenyegetőzött, majd mellkason ütött és a karján megharapott egy rendőrt - jelentette a BBC orosz hírszolgálata. Az incidens egy hónappal ezelőtt, június 5-én történt Ajszultan Nazarbajev londoni lakásán.


Az ügyészség azt is a terhére rója, hogy két nappal korábban botrányosan viselkedett egy szállodában és ott is öngyilkossággal fenyegetőzött. Csütörtökön volt a vádlott előzetes bírósági meghallgatása, és ügyvédje elismerte, hogy védence drogfüggő.

Azt kérte a bíróságtól, hogy 90 ezer fontos (32 millió forintos) óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen. A bíró ebbe beleegyezett, de azzal a feltétellel, hogy a vádlott azonnal gyógykezelésre megy drogelvonó intézetbe.

A meghallgatáson az ügyészség ismertette, hogy a londoni rendőrséget felhívta a kazah hatóságok egyik illetékese azzal a kéréssel, hogy simítsák el az incidenst, és ne hozzák szégyenbe a Nazarbajev családot, de a rendőrség ezt elutasította.

Nurszultan Nazarbajev 28 éven át irányította vaskézzel a közép-ázsiai volt szovjetköztársaságot, de idén március 19-én váratlanul lemondott államfői posztjáról. A június 10-i választáson elsöprő többséggel Kaszim-Zsomart Tokajevet választották meg utódjának. Tokajev indítványára Nur-Szultannak nevezték át a kazah fővárost, Asztanát. Lemondása ellenére a 78 éves Nazarbajev a széles jogkörökkel rendelkező Nemzetbiztonsági Tanács elnöke maradt, és megtartotta a kormányzó Nur Otan (Haza Pártja) elnöki tisztségét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!